Elkezdtem olvasni, és azon gondolkoztam, hogy hogy lehet egy egész könyvet kitölteni CSAK szerelmes levelekkel. Gondoltam belekezdek, a Krumplihéjpite alapján találtam, írták róla, hogy tök jó, gondoltam, biztos igazuk van. Aztán lassan elkezdtek jönni a fordulatok. Egyik a másik után. Egyre több szereplő. Egyre többféle levél. Egyre több és több érzelem. És, aminek nagyon örültem, sok-sok humor.
És persze a háború. Nem tudtam, hogy mennyire lesz benne, azt reméltem, hogy pont úgy és annyira, mint a Krumplihéjpiténél. Na hát nem így lett. Ebben a könyvben igazán benne van a háború (mindkettő), sok-sok érzelemmel fűszerezve. Valahogy viszont a realitás mellett, - és itt most nem a már-már a határokat túllépően romantikus levelekre gondolok:), azok között azért ritkán, de megjelennek olyanok, amik tényleg csak egy könyvben fordulhatnak elő, - szóval a szárazabb, illetve szomorúbb realitás mellett ott van a remény, a pozitív életszemlélet, az öröm, a boldogság, hogy nem adják fel, hogy előre néznek, és természetesen a végtelen szerelem.
Ami még tetszik, - és ez most jutott eszembe, hogy a realitásról írtam, - hogy a sok rózsaszín mellett valahogy sokszor mégis azt éreztem közben, hogy ez tényleg megtörténhetett volna, a sok szépség mellett ott voltak a problémák is, de azokon valahogy mindig túlléptek a szereplők.
Valamiért végig bizonytalan voltam benne, hogy lesz-e happy end vagy nem. Aki kíváncsi, járjon utána. :)

Ui.: Tényleg nem ugyanolyan, mint a Krumplihéjpite, picivel keserűbb balzsam volt a lelkemnek, de azért még megütötte a "balzsam" kategóriát. :) :D

Moly link

Nem is tudom, hogy akadtam rá erre a könyvre. Egyszer régebben már olvastam róla véleményeket, és akkor elhatároztam, hogy mindenképp el fogom olvasni, de valahogy mégis feledésbe merült. Most újra rátaláltam, és amint tudtam, ki is vettem a könyvtárból.
Valamiért félek minden olyan könyvtől, ami a háborúval kapcsolatos, mert nem bírom jól az ilyen dolgokat sem az életben, sem papíron, sem filmen, szóval sehogy. Ez a könyv viszont úgy fonódik a háború köré, hogy észre sem veszed, és máris belecsöppentél. Viszont annak ellenére, hogy egyre több borzalomról, szenvedésről ír, mégis az egészet egy szívet melengető, habkönnyű burokba zárja, így -, én legalábbis így éreztem, - magad döntheted el, hogy mennyire szeretnéd beleélni magad a borzalmakba, avagy inkább a pozitív, szeretettel, vidámsággal teli részhez vonzódsz, amit egyébként (szerintem) az írónő is inkább igyekszik sugallni.
A másik, ami miatt nagyon szerettem volna elolvasni, az a levélregény jellege. Mindig is szerettem az ilyeneket, kicsit azért, mert tetszik a hangulata, kicsit azért, mert valahogy így közelebb kerülök a szereplőkhöz, kicsit pedig csupán praktikai okokból, mert így, ha csak rövidebb időm van olvasni, akkor is tudok egy "egész részt" olvasni belőle.
A szereplők egytől egyik a szívemhez nőttek, ha elkezdeném sorolni, Juliettel és Kittel kezdeném, majd Dawsey következne, de nem lenne érdemes, mert annak ellenére, hogy nem egy hosszú könyv, mégis minden szereplőnek kialakul egy személyisége, sajátos karaktere, és tényleg mind tök jófejek. (Tisztelet a kivételnek, de hát kivételek mindig kellenek. :) ) Ráadásul annyira jó humoruk van!! Olyan humor van ebben a könyvben, amiről első benyomásra nekem furcsa volt, hogy egy könyv lapjain találkozok vele, a második benyomásom az volt, hogy hangosan felnevettem, a harmadik pedig az, hogy minden könyvben ilyennek kéne lennie! (Kivéve persze néhány zseni könyvét, akiknek a sajátos humoruk egyedülállóan szuper: Fredrik Backman, Rejtő Jenő, Jonas Jonasson, stb.)
Az izgalmakról pedig majd' elfelejtkeztem. Még azok is vannak benne!

Moly link

Sétáltam a könyvhéten a Vörösmartyn, megláttam a címét, és rögtön tudtam, hogy ezt el fogom olvasni. (Lehet, hogy tudat alatt befolyásolt kicsit az is, hogy ugyanolyan betűtípussal van írva a címe, mint Fredrik Backman könyveinek..:D Persze a fő ok nem ez volt, azt nem írom le ide, aki kíváncsi, kérdezzen meg személyesen. :) ) Aztán megnéztem, hogy miről szól, és még jobban elkezdett érdekelni. Aztán pedig elolvastam.
Az egészben az tetszett a legjobban, hogy egyszerre vicces és elgondolkodtató. A karakterek szerintem egyéniségek, vannak a történetben csavarok, amikre nem feltétlenül számítasz, van benne bőven humor, és az egész "Isten-témával" kapcsolatban sok szempontból tök jó témákat vet fel, jó beszélgetéseket lehetne kihozni szerintem belőle. Alapvetően nekem úgy tűnik így első olvasásra, hogy az író inkább a humoros részt szánta hangsúlyosabbnak, mint az elgondolkodtatót, de nagyon kíváncsi lennék, hogy igazából mi volt a könyv megírásával a célja. Mindenesetre, ha valaki elgondolkodni nem is szeretne ilyesmi témákon, szerintem egyszerűen "csak" kikapcsolódás, szórakozás céljából is érdemes elolvasni. :) (A 9.5 pont pedig csak azért 9.5, mert annyira azért nem tökéletes, hogy ugyanannyi pontot kapjon, mint amilyen könyvekre 10 pontot adtam, például A nagymamám azt üzeni, bocs, meg ilyesmik.. :) )

Moly link

A könyvhéten vettem meg, amikor dedikálás volt, álltam is sorban 1-1,5 órát. Ezalatt a felét el is olvastam. :D Igazából nem sok újat tudok mondani az eddigi két részhez képest, Böszörményi megint hű volt önmagához. A lábjegyzetek nekem személy szerint hiányoztak, ezért kicsit mérges vagyok azokra, akik sürgették, de biztos megvolt az oka. Nem szeretnék semmi konkrétat írni, de Mili kis trükkje például tökre tetszett, meg az, hogy ő is bele volt vonva megint a dolgokba. Tetszett, hogy alapból nem lehetett rájönni, hogy igazából teljesen pontosan mi a helyzet, még ha részleteket talán néhol lehetett is sejteni. A stílus, a részletek kidolgozása, a valós dolgok megjelenése, a csavarok, lassan már "szokásosak", és még mindig lehengerlőek. Még talán annyit fűznék hozzá, hogy Gyula egy hős, hogy ennyi ideig dedikált, és végig bírta az egészet. Az pedig már csak a hab volt a tortán, hogy most először a borító tervezője, Magocsa-Horváth Évi is dedikálta a könyveket, remélem ebből hagyomány lesz. :)

Aki kíváncsi egyébként a dedikálás előtti fél órás beszélgetésre, Nózi kutyára és persze az Ambrózy sorozattal kapcsolatos néhány kérdésre, megjegyzésre, elhintett morzsára, az itt meg tudja nézni az egészet: https://www.facebook.com/konyvmolymarkabolt/videos/1036523119769069/ .

Még annyit, hogy ha valaki csak egy kicsit szeretne betekintést nyerni a sorozatba (~trilógiába), akkor annak tudom ajánlani ezt a kisregényt. Persze ez közel sem adja vissza önmagában az összes könyv elolvasása által átélhető hangulatot és élményeket, mégis a stílusba, a könyv jellegébe azért nyújthat egy kis betekintést. Persze, ha a Leányrablás Budapesttel kezdi valaki, én szinte akárkinél (~12 éves kor felett bárki, nemtől függetlenül (!) ) biztos lennék benne, hogy tetszeni fog neki, de ha valaki inkább óvatoskodna, akkor a Beretva és tör egy jó lehetőség. :)

Karácsonyra pedig nagyon várjuk már a 3. kötetet, azt hiszem, ezt minden olvasó nevében mondhatom!!

Moly link

A 9.9 egyszerűen csak azért van, mert Fredrik Backmantől nem az első könyvet olvasom. Egyébként szinte biztos, hogy 10-et adnék rá, de valahogy így nem akaródzott. Méghozzá szerintem főleg azért, mert a másik két könyvnél a történet vége annyira tökéletes volt (legalábbis számomra), itt pedig valahogy mást vártam volna. Drukkoltam egy végkifejletnek, és nem az lett, és nem tudtam elfogadni. Na de egy könyv nem csak a végéből áll, úgyhogy térjünk inkább rá a többi, sokkal lényegesebb részére. :)
Szerettem olvasni. Kíváncsi voltam a végére, de közben nem akartam, hogy vége legyen. Az egész atmoszférája annyira jó volt. Amikor Backman könyveit olvasom, valahogy az egész hangulatomat áthatja a könyv, belekúszik a napjaimba a történethez társuló érzés. Ahogy a focinak megteremti ezt a különleges, varázslatos légkört, az valami zseniális. (Pont így az EB előtt pedig nagyon találó volt. :) ) Ez persze csak egy példa a sok dolog közül, amivel levett a lábamról FB. Megpróbálom még összeszedni, mik azok, amik miatt a kedvencem. Az egyik, amit a legjobban bírok a stílusában, a tőmondatok, na azok itt is megjelennek. Egy másik: az, ahogy a dolgokat más dolgokkal írja le. Ráadásul annyira random, alapból oda nem illő dolgokkal, amik ennek ellenére mégis tökéletesen leírják a helyzetet. Úgy értem, hogy olyan hasonlatokat használ, mint például "A szerelem nem kell, hogy tűzijáték legyen mindenki számára. Lehet ötbetűs főváros, vagy a cipő talpalásának kiszámítható időpontja." vagy "Hitelre? – szörnyülködik Britt-Marie, majdnem hasonló rettenettel, mintha épp azt ajánlották volna neki, fizessen természetben.". 
Aztán ahogy az állatokról ír. Ovenél a macska. Elsánál a wors. Itt a patkány. Ahogy személyiséget ad nekik. Annyira vicces szerintem. Az irónia. A magától értetődő mondatok. Már ha értitek, itt (Britt-Marie-nél) mire gondolok. Ha. A szeretet. Ahogy egyszerre szorul össze a szívem, nevet a lelkem, és folyik a könnyem, bár már nem tudom, pontosan melyik miatt is. 
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, hogy miért Fredrik Backman a kedvencem, azt mondanám: azért, mert a hétköznapi és egyben végtelen szeretetről ír. Mindig olyan karaktert alkot meg, akinek csomó hülye dolga van, de mindezek ellenére ott van a szeretetre méltósága. És a többi szereplő is olyan, - ebben az esetben igazából Borgnak szinte az összes lakója, - hogy ott vannak bennük a hétköznapok hibái, tévedései, küzdelmei, de az egymás iránti szeretet, még ha nem is mindig ugyanabban a formában, de mindig megmarad. És ez azért ennyire jó, mert az életben is annyi ilyen rigolyás ember van, és mi is tele vagyunk hibákkal, tévedésekkel és küzdelmekkel, és ezek a történetek azt üzenik, hogy fogadjuk el egymást, és lássuk meg egymásban a jót, mert akkor annyi mindent kaphatunk egymástól, illetve az egész helyzettől, és sokkal többek leszünk ezáltal.
Oké, most kicsit kevertem az általános véleményemet Backmanről, és a véleményemet konkrétan erről a könyvről. Szóval visszatérve: Britt-Marie is ilyen. Csomó rigolyája van, csomó hülyesége, de valahol mégis mindegyik mögött a szeretet bújik meg.
Szóval a kulcsszavak: szeretet, irónia, humor.
Meggondoltam magamat, visszajöttek az olvasás közbeni élmények, mégis 10 pontot adok rá.
:)

Moly link

Nagyon nagyon nagyon nagyon amerikai. Nem igazán tudom hova tenni ezt a könyvet. Szerintem egyáltalán nem tartozik az olvasmányos könyvek közé, tele van orvosi leírásokkal, ami egy bizonyos szintig érdekes, persze, de nekem ennyi már sok volt. (Pedig igazán érdekelnek az ilyesmi dolgok.) A sok bizonyítási vágy is nekem túlzott volt. Mármint ez a könyv nyilván abból a célból íródott, hogy "bebizonyítsa", hogy létezik a mennyország, de nekem ettől a sok bizonygatástól kicsit olyan érzésem lett, mintha a szerző se tudná, hogy elhiggye-e vagy ne, amit ír. (Ami egyébként nem kizárt, hogy így van, de persze nem is baj.)
Legtöbbször lefekvés előtt olvastam. Egyrészt azért, mert annyira unalmasan írt sokszor, hogy "segített elfáradni". Másrészt viszont -, csak hogy most már valami pozitívat is írjak róla, hiszen mégse 1 pontot adtam rá, - azért is jó volt, mert szeretek a mennyországról olvasni. Lehet, hogy ez kicsit naivan, egyszerűen, talán gyerekesen is hangzik, de csak úgy simán jól esik.
Vicces egyébként, hogy amíg olvastam, kicsit az volt bennem (legtöbbször csak tudat alatt), hogy amit Colton Burpo mond, azt mind tényként kezeltem és próbáltam összeegyeztetni Eben dolgaival. Pedig egy kisgyerekről és egy orvosról van szó, az ember az életben legtöbb (!) esetben reflex szerűen az orvosnak hinne, de itt valahogy számomra mégis a gyermeki őszinteség, tisztánlátás hitelesebb. Az ilyen "mennyországos helyzetekben" mindig azon gondolkozok, hogy milyen érdeke lenne az illetőnek, hogy kamuzzon, milyen előnye származna belőle. Persze mindig ott van a hírnév, a könyvből származó sok bevétel. Közben viszont ez az orvos hány ember előtt veszítette el a tekintélyét és a Burpo családot is hányan nézték hülyének emiatt. Azért is érdekesek ezek a mennyországot leíró élmények, mert igazából valószínűleg (az én képzeletemben, és ezt Eben is említi, hogy) mi nem vagyunk képesek arra a saját határainkon belül, hogy kifejezzük azt, ami, illetve amilyen valójában a mennyország.
Összességében talán a két könyv élményének összehasonlításával lehetne könnyebben jellemezni Eben könyvét. Amikor Eben könyvére gondolok, az jut eszembe, hogy unalmas, vontatott volt, sőt igazából majdnem félbe is hagytam. Ami az egészből megmaradt, az a mennyországban érzett szeretet végtelensége, feltéve, hogy elhiszem, amit leírt (sokkal inkább nehezemre esik a sok bizonygatás és az erős amerikai stílus miatt). Coltonék könyvében is jelen van a bizonygatás és az amerikai stílus, de szerintem csak az éppen "szükséges" mennyiségben, abban a könyvben számomra a gyermeki őszinteség egyértelmű győzelmet arat(- ,még ha nyilván már át is ment egy felnőtt szűrőn).
Húha, jó sokat írtam ehhez a könyvhöz, pedig egyáltalán nem érdemelt valójában ennyi szöveget. Sokkal-sokkal jobb, olvasmányosabb könyvélményre számítottam. Talán majd legközelebb. :)

Moly link

Fu, most tettem le egy fél órája. Nem tudom mit mondjak. Nem találok szavakat igazából. Ami az első kötetnél problémát jelentett (azt hittem egy kötetes és nagyon váratlanul ért, hogy nem derülnek ki a titkok és még nincs vége), az most ugyebár már egyáltalán nem volt baj, hiszen tudtam előre, hogy valami olyan résznél lesz vége, ami újabb izgalmakat jósol és elég rejtélyes.
A valós részek (emberek, helyszínek) egyszerűen zseniálisan vannak beleszőve a történetbe. Megadják a lehetőséget, hogy teljesen beleéld magad ebbe a korba, de a leírások mégse túlzottan részletesek, hogy esetleg untassák az olvasót. A lábjegyzeteknek én személy szerint nagyon örülök, én se szeretek lapozgatni. Szalézi animátorként külön élmény, kellemes meglepetés volt Ambrózy báró húgának az említése, aki a szalézi rend szombathelyi letelepülését segítette.
A tabáni részek az én gyenge, naiv lelkemnek durvák voltak elsőre, de aztán amikor már kellő távolságból tudtam nézni a dolgokat, jobb lett a helyzet. :) Durva, hogy mennyi gyilkosság volt abban az időben Budapesten.
Lehet, hogy snassz, de a kedvenc szereplőim a Hangay lányok, a báró és Agáta mama. Mindegyiküknek karakteres a személyisége, és nekem kellett a sok izgalom között az a pozitív kisugárzás, szeretet, korrektség, (titokzatosság), amit árasztanak magukból.
Nagyon várom az utolsó kötetet, egyrészt, mert még ha néha nekem túl izgalmas is, nagyon jó olvasni, másrészt nagyon várom már, (és csak reménykedni tudok, hogy nem lesz másként,) hogy találkozzanak a lányok, és Mili és a báró között is esetleg történjen valami. Ha ettől a kettőtől megfoszt az író valamilyen furmányos csavar miatt, azért elég szomorú leszek. Addig is (karácsonyig, ha jól tudom), marad a facebook oldal, amire most bukkantam rá, és minden olvasónak ajánlom, első ránézésre tök jónak tűnik. :) ( https://www.facebook.com/ambrozybaroesetei/?fref=ts )

Moly link

Ez a könyv is a "lélekbalzsamozó" könyvek között van a listámon. A gyermeki humor és őszinteség mindig jól esik a lelkemnek. Ráadásul néhol nagyon rátapintanak a lényegre.
Párat ki is emelek a kedvenceim közül:)

Mi a Mennyország?
"Nyugvóhely, ahol a halottak kapnak egy új tüdőt, aztán karácsonyi dalokat énekelnek egész évben."
"Nyugodt, békés hely, ahol nincsenek bogarak. ... A bogaraknak saját Mennyországuk van, ahol Isten óriási pikniket rendez nekik."

Hol található a Mennyország?
"Anyukám azt mondja, a Mennyország ott van, ahol két ember igazán törődik egymással."

Mi kell ahhoz, hogy valaki angyal lehessen ezekben a modern időkben?
"Jobban kell emlékezni a nevekre. ... Most több ember van a Földön, és ha összekeverik őket, valaki szerelmes lehet, amikor nem akart mást, csak hogy az autója elinduljon a hidegben."

Zárógondolatok a Mennyországról
"Tudjátok, lehet, hogy nem is az égben van. ... Szerintem nagyon is lehetséges, hogy a Mennyország itt van bent a szívünkben."

Moly link

Kb. ugyanazt tudom mondani erről is, mint a másik Berkley könyvről. Úgy néz ki a könyv alapból, hogy vannak 1, 2 és 3 tappancsos rejtélyek. Elolvasod a sztorit, és a vége nincs lezárva, szóval rád vár a feladat, hogy megoldd. A végén pedig össze vannak gyűjtve a megoldások, és megnézheted, hogy jóra gondoltál-e. A könyv legeslegvégén pedig van egy pontozás, amiben a megszerzett tappancsok alapján meg tudod nézni, hogy mennyire vagy jó nyomozó. A tappancsozás nem mindig reális, de azért legtöbbször eltalálják. (Előfordul olyan, amikor túl keveset adnak, vagy olyan is, amikor túl sokat.)
10 éves tesóm adta oda, hogy ő olvasta, és mennyire jó. (Szoktunk egymásnak könyveket ajánlani. :) ) Nekem is nagyon tetszett. Nem mondom, vannak rejtélyek, amik elég egyszerűek, van olyan, ami tökre nem egyértelmű, szóval simán lehet, hogy egy jó megoldást mondasz, mégse az van odaírva, pedig az is lehetne ugyanúgy, de van jópár, ami viszont tök jó logikus, és tényleg elgondolkoztatott, és élveztem, hogy megfejthettem. :D Ebben a részben azért jóval több logikusan megfejthető van szerintem, mint a másikban. (Persze az is lehet, hogy már belejöttem a "nyomozásba", mivel ezt olvastam másodszorra. :D)
Általában elalvás előtt olvastam, tök jó nap végi levezetésnek szerintem. Rövid, de mégis elvonja a figyelmedet a napi gondokról. :) Igazából én bármilyen korosztálynak ajánlanám, de azért ne szidjon senki nagyon, ha valakinek mégis túl gyerekes, vagy egy kisebb gyereknek túl komoly. :D

Most vettem észre, hogy erről még nem is írtam semmit. :O Pedig már jópár hónapja olvastam. Nade most pótlom az elmaradást.
Egy ismerősöm ajánlotta, teljesen el volt tőle olvadva, igazából azért is kezdtem el, mert olyan jó "reklám szöveget" mondott róla. :) Meg azért is, mert megtetszett, hogy mondta, hogy két ember szemszögéből van leírva a történet, és az ilyenek mindig is vonzottak. (Sőt, kamaszkoromban még el is kezdtem írni én is egy ilyen történetet. :) )
Ami nagyon tetszett benne, az a szóhasználat, a szófordulatok voltak, annyira egyedi az egész könyv stílusa. :) Ezért egyértelműen megérte elolvasni. Ami viszont nem tetszett, az a könyv vége. Valahogy nekem ott kicsit eldurvult a dolog, de persze emögött nyilván az is van, ahogy azt már korábban is írtam, hogy nekem nincs valami túl erős lelkületem. :) Szóval összességében azt mondom, hogy nem lesz a kedvenc könyvem, de mindenképpen megérte elolvasni, mert nagyon jó kis mű, a szerző szavajárása zseniális, meg ami még fontos, és majdnem kihagytam, (és egyébként nagyon sokan ezt emelik ki, akik olvasták a könyvet,) hogy nagyszerű korrajzot ad egy jó hangulatú történettel körítve.

Moly link