Harmadik és egyben eddig legjobb Wodehouse-om. A Császárnő már az első oldalakon levett a lábamról. Mármint úgy egyáltalán az, hogy az ő karaktere van. Fred bácsi agytekervényeinek meg minden tiszteletem, ilyen "szart" se tud sok mindenki kavarni. :D A teljesen abszurd hasonlatokkal pedig még mindig nem tudok betelni. Az összes Wodehouse könyvnek ezek a fénypontjai, ha másért nem, hát ezek miatt megéri elolvasni őket. Ahogy visszaviszem a könyvtárba ezt, hozom is a következőt. :D
(A fél pont minusz csak azért, mert néhol már icipicit kezdett az agyamra menni a sok kavarás, de aztán mindig jött egy újabb abszurd hasonlat, ami miatt meg is lett bocsátva, úgyhogy félnél több pont levonást nem érdemelt. :) )

Moly link

Akármilyen meglepő is, azért kezdtem el olvasni, mert amióta az eszemet tudom, nehezen alszok el, és gondoltam, egy ilyen könyvtől ennél már csak jobb lehet, ha más nem, a könyvön alszok el. :D Egyébként random találtam itthon a polcon, azóta megkérdeztem, állítólag még Nagymamám vette ~20-25 évvel ezelőtt.
Az író (egy pszichológus) végigmegy sok-sok lehetőségen, ami okozhatja az álmatlanságot, leír minden lehetséges okhoz egy módszert, amivel le tudjuk győzni az alvási problémáinkat, illetve leír egy "alap" módszert is.
Na ezzel az alap módszerrel nekem nagyon jó tapasztalatom volt. Kb. fél-1 oldalban van leírva. Én már találkoztam többféle relaxációs módszerrel is (pl. autogén tréning, jógában relaxációs módszer), de ez eltér tőlük (vagy részben a keverékük is egyben..? nem tudom, de más), és csodák csodája, bejött. Az első 3 éjjel, amikor kipróbáltam, szerintem a top 10 "leghamarabb elalvós éjszaka" listámban ha lenne ilyen benne volt. Aztán előfordult, hogy nem jött be, aztán megint nagyon jól működött, aztán megint nem.. Mostanában kevésbé is próbálkoztam vele, meg kevésbé is működött, de szerintem csak azért, mert mindig van valami más oka annak, hogy nem tudok elaludni, amivel tisztában is vagyok, de azzal is tisztában vagyok, hogy éppen nem tudok ellene tenni, és ez nem is baj. A könyvben is van szó erről, hogy nem mindig baj, ha nem tudunk aludni, néha szüksége van a lelkünknek az álmatlan éjszakákra.
Persze azt is írja, hogy minden problémát ő sem tud megoldani, akár az is lehet, hogy érdemes szakemberhez fordulni, arról is ír, hogy a legtöbb az olvasón múlik, hogy mi a célja, mennyire akarja, stb. (Két rövid ideillő vicc: Hány pszichoterapeuta kell egy villanykörte kicseréléséhez? – Csak egy, de a körtének is akarnia kell a változást., illetve Hány transzperszonális pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez? – Csak egy, de a munka nagyobb részét a körtének kell elvégeznie, a terapeauta csupán kíséri és támogatja őt ebben a folyamatban.)
Saját tapasztalatok és a pácienseivel való tapasztalatok közül is említ néha példákat, illetve ami nekem még érdekes volt, hogy ír a delta szakasz(ok)ról is, illetve egy grafikonon is ábrázolja nagy vonalakban az alvás szakaszait, amikről korábban ugyan már hallottam, de most így le is tisztázódtak bennem.
Összességében azt mondanám, hogy érdemes beszerezni antikváriumból/könyvtárból/stb. a könyvet, ha valaki álmatlanságban szenved hosszabb ideje, mert tényleg elég alaposan végigjárja a témát, és nem vesztett az aktualitásából attól még, hogy már több, mint 23 éve megírta J.S.

Libri link

Éssss belépett a kedvenc szereplőm a képbe(, akiről eddig természetesen nem is tudtam, hogy létezik, jobban mondva ki lett találva)! <Ha valaki nem szeretne semmit megtudni előre, ne olvasson tovább, mert ez egy kis SPOILER lehet, bár nagyon minimális.> Ő pedig nem más, mint az Uralkodó/Fúzió/Józsi. Ez az a fajta őrültség, amit annyira bírok, szinte minden helyzet, amiben szerepelt, feldobta a történetet, szerettem a tökéletes bolondságát, a sokszor abszurd dolgait, szóval szinte az összes hülye megnyilvánulását. Köszönöm az íróknak, hogy behozták őt is a képbe, remélem az utolsó részben is találkozunk még vele. :D

Moly link

Hogy miért 9.5? Miben más, mint az eddigi 3, amire 9 pontot adtam? Semmiben. Ugyanolyan jó, csak minél többet olvasok belőlük, annál jobban tetszenek. Annyira tökéletesek elalvás előtti olvasmánynak. Kivéve az extra izgalmas részeknél. Aminél az izgalmas alatt azt értem, hogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog folytatódni a következő fejezetben a történet, ezért még muszáj belekezdenem abba is. Ez nem azt jelenti, hogy 1-2 ilyen rész van, a többi meg totál unalmas, hanem, hogy mint kb. minden történetben, itt is van tetőpont, és azoknál a részeknél természetesen sokkal nehezebb megállni, hogy tovább olvassam. Viszont a többi résznél pont annyira izgalmas, hogy el tudjak kicsit merülni egy másik világban elalvás előtt, de ne is izgassam túl magamat, és ha már elfáradtam, képes legyek letenni egy fejezet végén. :D
Ehhez a részhez röviden annyit fűznék hozzá, hogy a poros dolog érdekes még mindig, de főleg azt szeretném kiemelni, hogy a Rómában játszódó részek tetszettek, találó szerintem az időszak, amit sikerült becélozni. :) (Főleg a Quo Vadis ismeretében. :) )
Jöhet az 5.!

Moly link

Rövid leszek, egyrészt, mert régen olvastam és már nincs teljesen bennem az egész részleteiben, másrészt, mert nem tudok nagyon újat mondani az előző részekhez képest. Még mindig tetszik. Megörültem, amikor a Honfoglalóban Kempelenről volt kérdés, és tudtam a választ. :D Tetszik, hogy ennyire "életre kel" Mozart és A varázsfuvola, kicsivel közelebb került hozzám így ez az egész téma. Irány a következő rész:)

Moly link

Rájöttem mi (ki) a legzseniálisabb Wodehouse műveiben: Molnár Zoltán. A szavak, amiket használ, fogalmam sincs, hogy lehetnek eredetiben angolul, de egyszerűen zseniálisak. Kezdve a kihüvelyezhetetlennel, amivel azt hiszem, sok poént nem lövök le előre, mégis egy kiemelésért kiáltó szó, és folytatni lehetne még a sort, de azt hiszem ez a bejegyzés nem erre megy ki. Aki kíváncsi, járjon utána - érdemes:). Természetesen Molnár Zoltán Wodehouse nélkül nem tudott volna ilyet alkotni, de biztos vagyok benne, hogy a magyar nyelvből kihozta a maximumot, sőt még egy kicsit többet is. :)
A Nászidőszak a második Wodehouse könyvem, az Öröm az ürömbenhez hasonlóan ez is tele van vicces jelenetekkel, fordulatokkal, jellegzetes karakterekkel, és azzal a "szokatlan és telibe találó" humorral, amit annyira bírok. Nem mondom, hogy végigröhögtem az egészet, de volt hangosan felnevetős rész, és nagyon sok mosolygás, amik mind jól szoktak esni a léleknek úgy általában. :) Azt se mondom, hogy sosem kiszámítható, vagy hogy sosem idegesítő 1-1 pillanatra, hogy már megint valami félreértésből adódó csavar lesz, de a szófordulatok, a mesélés stílusa, humora, a szeretni való karakterek, a "Jeeves-féle megoldások" mellett ezek az apró "hibák" teljesen elenyésznek.
Wodehouse továbbra is a kedvencek közt. :)

Moly link

Ez most nagyon kellett. Az elmúlt egy hónapban kicsit leálltam az olvasásról ("magánéleti problémák" közbeszóltak, hogy én nyugodtan tudjak olvasni, amikor kedvem szottyan), de elkezdtem érezni, hogy ez nem mehet így tovább, és valamivel vissza kellett ráznom magam. Éreztem, hogy szükségem van az olvasásra a boldog élethez. :D A Biff evangéliuma valamennyire "szinten tartott", de ahhoz, hogy igazán visszarázódjak abba az "annyira jól esik és nehéz abbahagyni és letenni" állapotba, ehhez ez a könyv kellett.
Végig az volt az érzésem, hogy egy icipici Rejtő el van rejtve (:D) itt valahol, méghozzá egészen konkrétan a Miki egérben, de ennél többet nem mondok, nehogy spoiler legyen belőle.
Ami megfogott, az egyértelműen a humora a könyvnek. Csak két idézetet emelnék ki:

".., hogy szolgálatába állítson egy olyan fickót, mint Monty Bodkin, aki – bár más vonalon teljesen jó fej, meg minden – soha életében nem próbálkozott színészettel, a Víkeresztből a vizet se tudná eljátszani, .."

"Már kétszer találkoztunk, és mindig olyan jól megtaláltuk a hangot, mint megannyi Warner fivér."

Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy ez nem az a fajta humor, ahol olyan mondatok vannak, hogy bárhol bármilyen körülmények között, mindenféle szövegkörnyezet nélkül megállják a helyüket, hanem az a fajta, ami úgy telibe talál, ha benne vagy a sztoriban. (Bár azért ez a két idézet szerintem így, szövegkörnyezet nélkül is tud adni egy enyhe kis ízelítőt.)

Első könyvem volt az írótól, és azt kell mondanom, hogy már az első oldalakon megfogott a stílusa. Éppen annyira egyszerű stílus, hogy laza kikapcsolódást jelentsen, de azért mégsem annyira egyszerű, hogy már ne legyen élvezhető és jóleső. Az egyik jellegzetessége, amivel egyébként azonnal belopta magát a kedvenceim közé, az a hasonlatok, az olyan hasonlatok, amiket elkezdesz olvasni és a végére csattan egyet, mint például a második idézet, amit kiemeltem. Szokatlan és telibe találó, talán így lehet legjobban kifejezni.

Nem azt mondom, hogy teljesen kiszámíthatatlan a történet, de valahogy ez nem ront kicsit sem a minőségén szerintem. Így is tele van fordulatokkal, amik néhol előre láthatóak, néhol váratlanok, összességében pedig az egésznek az értékét számomra a könnyed, ugyanakkor találó humor adja. Ki is van véve már a következő Wodehouse: a Nászidőszak. :)

Moly link

Csalódtam. Közös történetünk a következőképp alakult. Elsőre azt gondoltam, hogy húú egy vicces könyv, amiben Jézus van, Jézus és humor, két kedvencem, hát ez tuti csak jó lehet. Másodikra olvasgattam kicsit a molyos véleményeket, és elkezdtem gyanakodni, hogy ez így biztos jó lesz-e. Meg mintha valakitől kifejezetten rossz véleményt is hallottam volna, de már meg nem tudnám mondani, hogy kitől. Mindenesetre félretettem magamban, hogy én ezt mégse szeretném elolvasni, nem hozták meg hozzá a kedvem. Aztán egyik könyvtári túrám során szembejött a polcon, és mivel azért ott motoszkáltak a nagyon pozitív molyos vélemények is az agyam egy eldugott zugában, ezért spontán lekaptam, hogy végül is egy próbát megér, nem? Különben sosem tudom meg, hogy a pozitív vagy a negatív véleményekben van az igazság.
Az elején viccesnek találtam 1-1 apró jelenetet, és igazából az elején még vitt előre a kíváncsiság, de aztán lassan-lassan alábbhagyott és volt 1-2 hét, amikor le is tettem a könyvet, annyira ellaposodott az egész történet. (Oké, más oka is volt az "olvasási szünetemnek", de ennek részletei most nem ide tartoznak.) Aztán újra kinyitottam, és szép lassan befejeztem, de sokszor csak azért olvastam, mert makacs vagyok és nem igazán szeretem félbehagyni (feladni) a dolgokat, így a könyveket sem.
Valahogy túl alpári volt nekem. Nagyon szeretem az iróniát és a szarkazmust, és az a határozott véleményem, hogy Istennek zseniális humorérzéke van és Ő is alkalmazza a humornak ezt a két formáját is az életben. Az az érzésem, hogy Christopher Moore is részben ezt szerette volna bemutatni, de szerintem túllőtt a célon. Nagyon. Olyasmikre gondolok itt, hogy például nekem túl sok volt a szexualitás, leginkább amiatt, hogy állatok is bejöttek néha a képbe, meg hát úgy amúgy is, nem ilyesmire készültem, amikor nekiálltam a könyvnek. Meg nekem nagyon sokszor az volt a benyomásom, hogy a humor helyett inkább az alpáriság került túlsúlyba.
Viszont, amikor sikerült mégis a humort előtérbe helyezni, olyankor hatalmas poénok sikerültek. A baj csak az, hogy ~440 oldalon keresztül 10-20 ilyen helyzet fordult elő szerintem.
Még egy pár pozitívumot összekaparok a végére: rendes volt CM-től, hogy elolvasta az evangéliumokat, és azokon kívül is alaposan utánajárt a dolgoknak, előfordultak nagy ritkán elrejtve mélyebb gondolatok is, amit szintén nagyon értékelek, illetve még egyszer kiemelném, hogy az a néhány poén tényleg hangosan felröhögős volt, úgyhogy köszönet értük.
Összességében röviden annyit tudok mondani, hogy érdemes belekezdeni, mert van, akinek nagyon bejön, viszont ha az első 100 oldal után nem igazán pozitív a véleményed, akkor szerintem ne pazarolj el még 300 oldalt az életedből erre, valószínűleg te sem azok közé tartozol, akiknek ez a könyv írva lett.

Moly link

Első Schäffer Erzsébet könyvem, és egyértelműen nem az utolsó. 1-2 hónapja összefutottam egy barátnőmmel és mesélte, hogy épp olvassa az egyik könyvét, és mennyire lélekemelő. Mondta, hogy sokszor, amikor rossz kedve van, egy reggel borúsan indul vagy ilyesmi, előveszi, elolvas egy rövid kis történetet, és máris jobb kedvre derül. Úgyhogy elhatároztam, hogy következő könyvtári túrám során beszerzek én is egy ilyen kötetet. :)
Annyira igaza volt. Sok-sok apró történet, mindegyik más, de mégis szinte mindegyiknek megvan a maga varázsa. Tipikusan nem az a könyv, amit leülsz és egybe elolvasol, hanem mindig csak néhány történetet belőle, csak hogy egy kicsit átmelengesse a lelkedet, és ha elfelejtetted volna, újra rájöjj, hogy milyen szép az élet. Ez hangozhat ugyan kicsit gyanúsan szépnek, kicsit csöpögősnek, de az a helyzet, hogy tényleg ezt éreztem sok története után. (Mindig vannak kivételek, itt is, de az már tényleg nagyon gyanús lenne, ha nem lennének.. :) ) Többször előfordult, hogy vártam, hogy mikor történik már valami mozgalmasabb dolog, aztán mindig rájöttem, hogy nagyon is sok történik, csak nem veszem észre rögtön. A hétköznapokban is kicsit így van néha, hogy apró, jelentéktelennek tűnő dolgokat, ha kicsit más szemmel nézek, annyi sok jót lehet felfedezni bennük.
A legjobban pont ez tetszett ezekben a történetekben. Hogy a hétköznapi dolgokat akkora életszeretettel, nyitottsággal, kíváncsisággal írja le, hogy..hogy csak na. :D "Lélekbalzsamozó." :)

Moly link

Egyszer (már jó pár éve) olvastam valahol egy szalézi cikkben Chiaráról. Azóta alakult az életem, és kaptam egy betegséget, ami valakinek nehéz, valaki lazán kezeli, de mindenesetre egy életre szól. Chiara történetét csak egy rövid bekezdésben összefoglalva ismertem, szóval annyi maradt meg, hogy mosolyogva viselte a betegségét. Sokszor eszembe jutott, amikor én nagyon távol voltam ettől a "mosolyogva viseléstől", hogy mégis hogy a fenébe csinálta és mi lehet a trükkje. Még ha nem is folyamatosan tudatosan, valahogy mégis folyton erre kerestem a választ, elképzelni nem tudtam, hogy én mondjuk képes lehetek erre.
Most nyár végén pedig valahogy szóba került az egyik legjobb barátnőmmel (#lelkitárs) való beszélgetésben. Nem tudtuk, hogy ismeri a másik vagy már hallott róla, ezért megörültünk egymásnak, és kiderült, hogy neki van egy könyve is róla, úgyhogy megbeszéltük, hogy mindenképp kölcsönadja majd. Szóval végül így került hozzám ennek a könyvnek a fénymásolata kölcsönbe.
Elkezdtem olvasni, és - nehéz ezt megfogalmazni, hogy pontosan mit is éreztem, de - olyasmi volt, mintha szép lassacskán a legjobb barátnőmmé válna Chiara, egy olyan legjobb barátnővé, akivel nagyon közel állunk egymáshoz lelkileg. Ezzel persze nem azt szeretném mondani, hogy én is tudnék így működni biztosan, hogy tudnám így kezelni ezt a helyzetet. Inkább azt, hogy ez AZ, amire vágyok, hogy ilyen szeretnék lenni, hogy én is azt szeretném, hogy Jézussal hozzá hasonlóan spontán és személyes barátságom legyen (nem biztos, hogy szó szerint így, de valahogy így jellemezték a könyvben a Jézussal való kapcsolatát.) Olvasás közben annyira azt éreztem, hogy el tudom képzelni, hogy milyen volt, mintha találkoztam volna vele tényleg.
Ami pedig még nagyon megfogott vele kapcsolatban, az a családja, a szüleivel való kapcsolata, illetve, hogy a szüleinek is mennyire erős volt a hitük, és tényleg egy egységet alkottak ők hárman, és hogy ennek mekkora ereje tud lenni.
Nem hiszem, hogy utoljára olvastam el ezt a könyvet. Azt hiszem (remélem), hogy mostantól mindig ott lesz velem, nagyon szeretnék tőle sokat tanulni és újra és újra erőt meríteni a vele való kapcsolatból.
Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy - ahogy valaki a könyvben is már mondott ilyesmit, - Chiara élettörténetére kétféle reakció létezhet szerintem: vagy pesszimista gondolatok lepik el az embert, vagy nagyon szíven tud találni, esetleg még hatalmas erőt, "lelki löketet" is ad. Egy próbát viszont mindenképp megér szerintem, mert ha esetleg a második lehetőség áll fenn, semmiképp sem szabad ezt elszalasztani.

Moly link