Egyszer (már jó pár éve) olvastam valahol egy szalézi cikkben Chiaráról. Azóta alakult az életem, és kaptam egy betegséget, ami valakinek nehéz, valaki lazán kezeli, de mindenesetre egy életre szól. Chiara történetét csak egy rövid bekezdésben összefoglalva ismertem, szóval annyi maradt meg, hogy mosolyogva viselte a betegségét. Sokszor eszembe jutott, amikor én nagyon távol voltam ettől a "mosolyogva viseléstől", hogy mégis hogy a fenébe csinálta és mi lehet a trükkje. Még ha nem is folyamatosan tudatosan, valahogy mégis folyton erre kerestem a választ, elképzelni nem tudtam, hogy én mondjuk képes lehetek erre.
Most nyár végén pedig valahogy szóba került az egyik legjobb barátnőmmel (#lelkitárs) való beszélgetésben. Nem tudtuk, hogy ismeri a másik vagy már hallott róla, ezért megörültünk egymásnak, és kiderült, hogy neki van egy könyve is róla, úgyhogy megbeszéltük, hogy mindenképp kölcsönadja majd. Szóval végül így került hozzám ennek a könyvnek a fénymásolata kölcsönbe.
Elkezdtem olvasni, és - nehéz ezt megfogalmazni, hogy pontosan mit is éreztem, de - olyasmi volt, mintha szép lassacskán a legjobb barátnőmmé válna Chiara, egy olyan legjobb barátnővé, akivel nagyon közel állunk egymáshoz lelkileg. Ezzel persze nem azt szeretném mondani, hogy én is tudnék így működni biztosan, hogy tudnám így kezelni ezt a helyzetet. Inkább azt, hogy ez AZ, amire vágyok, hogy ilyen szeretnék lenni, hogy én is azt szeretném, hogy Jézussal hozzá hasonlóan spontán és személyes barátságom legyen (nem biztos, hogy szó szerint így, de valahogy így jellemezték a könyvben a Jézussal való kapcsolatát.) Olvasás közben annyira azt éreztem, hogy el tudom képzelni, hogy milyen volt, mintha találkoztam volna vele tényleg.
Ami pedig még nagyon megfogott vele kapcsolatban, az a családja, a szüleivel való kapcsolata, illetve, hogy a szüleinek is mennyire erős volt a hitük, és tényleg egy egységet alkottak ők hárman, és hogy ennek mekkora ereje tud lenni.
Nem hiszem, hogy utoljára olvastam el ezt a könyvet. Azt hiszem (remélem), hogy mostantól mindig ott lesz velem, nagyon szeretnék tőle sokat tanulni és újra és újra erőt meríteni a vele való kapcsolatból.
Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy - ahogy valaki a könyvben is már mondott ilyesmit, - Chiara élettörténetére kétféle reakció létezhet szerintem: vagy pesszimista gondolatok lepik el az embert, vagy nagyon szíven tud találni, esetleg még hatalmas erőt, "lelki löketet" is ad. Egy próbát viszont mindenképp megér szerintem, mert ha esetleg a második lehetőség áll fenn, semmiképp sem szabad ezt elszalasztani.
