Tegnap adtam egy másik Wodehousera is 10p+-t, szóval lehet, hogy csak nagyon ilyen hangulatban vagyok mostanában, de erre sem tudok kevesebbet adni. Ez a romantikus vonal, Sam személyisége, az újabb szuper szereplők (Fasírt, Kay, Lord Tilbury, Csimpiék társasága, stb.), a váratlan fordulatok, a sziporkázó hasonlatok, szóval ezek így együtt egyszerűen újra levettek a lábamról. Nem tudom, hogy mikor volt utoljára ilyen, de többször felnevettem hangosan a megállóban/utcán, illetve talán ott nem kifejezetten hangosan, de tuti, hogy villamoson is.
Csak ajánlani tudom ezt az oldalt: https://moly.hu/konyvek/p-g-wodehouse-hubele-samuel/idezetek. De azért egyet ide is kiemelnék, csak úgy, véletlenszerűen:

"Mr. Wrenn, ha ebéd után, a Fleet Streeten találkozott vele valaki, igen kellemes, csendes, nyugodt úriembernek tűnt. Reggeli közben viszont a bengáli tigris is tanulhatott volna tőle egyet-mást.
– Fipfóvótev? – krákogta, azt a kora reggeli, külvárosi tájszólást beszélve, amely nem más, mint a lekváros pirítóson átszűrt, közönséges angol nyelv.
– Dehogyis volt ez sípszó, drága bácsikám – csitítgatta Kay. – Mondom, hogy rengeteg időd van még.
Mr. Wrenn némileg megnyugodva ismét nekilátott a reggelinek. Lenyelte az utolsó falatot, és a csészéért nyúlt.
– Hámóa?
– Még csak negyed.
– Biftohpontohamjár?
– Tegnap igazítottam be."

Nem tudom tovább ragozni, de a 10p+ talán mindent elmond. Tényleg eddigi (egyik?) legjobb Wodehouseom. Kihagyhatatlan. :) ♥

Moly link

[Wodehouse+Galahad+Császárnő=10p+] (a 10 pontból) Többször elöntött már az érzés, mióta rátaláltam Wodehousera, hogy nem értem, hogy tudtam eddig nélküle élni, és olyan, mintha egyenesen nekem írta volna a könyveit, és ezután az olvasás után is újra megerősödött bennem ez az érzés. Továbbra sem tudok betelni az abszurd, váratlan, humoros és telitalálat hasonlataival. Muszáj idetennem egyet: "Kitűnt belőle, hogy körülbelül annyi becsülete van a háziasszony szemében, mint amennyi Heródes királynak lehetett az izrealita anyák szombat délutáni társas összejövetelén." Ezen annyira, de annyira nevettem, és még most is, amikor elolvasom, újra üt. Nem tudom, hogy valójában annyira vicces-e, vagy csak jókor talált meg jó helyen, de az ilyen és ehhez hasonló mondatok mindig telibe találnak, és annyira, de annyira jól esnek ezek a találatok. :D Olyan "szívből-felnevetős-helyzeteket" okoznak, és gondolom nem kell sokáig magyaráznom, hogy nagyon szeretem ezeket a helyzeteket. Azt hiszem, örökké hálás leszek Wodehousért és Wodehousenak. :)

Moly link

Először fáradtan olvastam az Arcképvázlat Shakespeare-ről című alkotást. Hiba volt. Emiatt felmerült bennem, hogy talán nem az egész könyv annyira nagyon jó, mint ahogy reméltem. A végén, mikor az utolsót is befejeztem, újraolvastam ezt, és kiderült, hogy nem volt igazam. Egytől egyig rajongok mindegyik kis történetért, és az egészben talán az volt a legjobb, hogy sok közülük nem csak baromi vicces, hanem ráadásul annyira szívet melengetőek is vannak köztük, hogy nem tudtam betelni velük. A kabalamacska, Mordred tüzes udvarlása, A rút rendőr románca és még a Vérbeli szurkolók után is, sőt valójában az összes elolvasása után olyan jó érzés töltött el, hogy..nehezen tudom megfogalmazni, hogy milyen, de valami olyasmi, hogy itt vagyok, Wodehouse-t olvasok, nevettem egy jót, minden rendben van. :) A Wodehouse könyvek olvasásánál az egyik legjobb élmény számomra, amikor befejezek egy könyvet, és rájövök, hogy mennyire baromi sok van még, amit nem olvastam, és hogy mire befejezem majd őket, addigra pont elfelejtem, hogy melyik miről is szólt, és újra is kezdhetem a listát, így kitartanak életem végéig. :D

Moly link

Annyira szeretem Janikovszy Évát. Már kisebb koromban is szerettem 'A már óvodás vagyok'-ot (persze most is szeretem), és most, hogy újra találkoztunk, felelevenedett bennem az élmény, hogy mennyire szeretem, ahogyan ír.
Az első résznél kicsit elbizonytalanodtam. Jók voltak azok az írások is, de valahogy nem élveztem őket igazán, sőt talán 1-2 volt, ami kicsit sok is lett már a végére.
Az könyv többi része viszont többszörösen is "kárpótolt" az első rész után. Annyira szimpatikus az életfelfogása, ahogyan él, az emberekhez való hozzáállása. Nem tudom ezt máshogy megfogalmazni, mint hogy "otthon érzem magam", miközben olvasom, amiket ír. Jól esik a derű, ami sugárzik az írásain keresztül (és nem mellesleg a róla készült fotókon keresztül is). Az egyik legjobban egyébként például az tetszett, hogy tök érdekes volt betekinteni egy ilyen irodalmi találkozó (nemzetközi gyermekkönyv kongresszus) hangulatába. Meg olyan jó volt olvasni az apró, de mégis hatalmas bölcsességeket a boldogságról, a sérelmek elfelejtéséről, az örömről és még sok-sok minden másról. Azt hiszem, a következő "könyvtár-túrámon" begyűjtök még valamit tőle. :)

Moly link

Ez a rész is nagyon jóra sikerült, felpörögtek az események, működésbe léptek az időgépek, jöttek, mentek az idősíkok, a szereplők még mindig karakteresek, a féreglyuktelóknak még mindig hasznukat vették, és még sorolhatnám az Időfutár részekre jellemző dolgokat, alapvetően nem volt sokkal másabb, mint az eddigi részek.

Viszont a vége miatt mérges vagyok, és itt most lehet, hogy lesz SPOILER, szóval, aki nem végzett, majd utána jöjjön vissza, és olvassa el, hogy egyetért-e velem.

Az egész vége össze lett csapva teljesen. Nem tudom, hogy kevés volt az idő a befejezésre, esetleg túl hosszúra nyúlt a történet, és röviden kellett befejezni, vagy elment tőle az írók kedve, vagy mi lehetett a probléma, de nagyon rosszul sikerült így a vége. Nem is beszélve arról, hogy ha már Benedicttel és Imrével megtört az, hogy mindenki a saját idejébe került vissza, akkor Fúziót miért kellett ott hagyni?! :( Az egész sorozatban ő a kedvenc szereplőm, titkon - főleg amióta nem ő a király és még "jobbfej" lett, - végig abban reménykedtem, hogy a végén összejön Hannával, annyira bírtam volna a párosukat <3. Így ott hagyni őt a jövőben.. :( Szóval ezzel sem tudok kibékülni, és azzal sem, hogy ~15 oldalban zárják le az egészet - és akkor lehet, hogy túloztam -, miközben annyi mindenről lehetett volna még írni, pl. ahogy mindenki találkozik, mármint akik eddig szét voltak szóródva az időben, ahogy újra iskolába mennek, ahogy Hanna találkozik a szüleivel, (ahogy Hanna összejön Fúzióval:P) legalább ezek megérdemeltek volna még pár oldalt..

Na de természetesen nem az elégedetlenkedés a célom, mert összességében az egész sorozat nagyon szuper volt, nagyon örülök az olvasási élménynek, amit adott, hogy sokszor segített az elalvásban (és nem úgy, hogy unalmas volt:D hanem úgy, hogy elvonta a figyelmemet a hétköznapok dolgairól), örülök, hogy sokkal közelebb hozta Kempelent, Mozartot, Schikanedert (akinek eddig a létezéséről sem tudtam:D), Nérót, Senecát, Petroniust, Galvanit, Born Ignácot és az összes többi embert az érintett korokból, akik még szerepeltek benne. Hálás vagyok, hogy már nem kell szégyenkeznem, ha valaki megkérdezi, hogy körülbelül mikor élt Mozart. :D

Köszönöm Emesének, aki a nyári táborban olvasta és megmutatta az első részt, és köszönöm az íróknak, hogy kitalálták, és hogy megírták, és a rádiójátékból könyv is lett. :) A tesóm most szeretne belekezdeni, úgyhogy lelkesen meg is veszem neki az első részt a névnapjára. :)

Moly link

A címe <3. Nem tudok betelni vele. :D Természetesen már tudom fejből is. :D Szóval a címébe már régen beleszerettem. Aztán valahogy sosem kerültünk testközelbe egymással - pedig moly.hu-n többször is szemezgettünk -, míg végül egyik könyvtári utam során gondoltam egyet és becéloztam a gyerek részlegen Endét. Szerettem a Momot, szerettem a Végtelen történetet, biztos voltam benne, hogy ez sem maradhat ki az életemből.
Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, így azt hiszem nem is számítottam semmire. Talán egy regényre. Lehet, hogy definíció szerint az is, de én nem ekként tartom számon. Ez egy mese. Egy sok oldalas mese. Egy nagyon jó mese. Egy mese zseniális fejezetcímekkel és szeretnivaló szereplőkkel. Végtelen kreativitással és ötlettel. A két gonosz egyszerűen annyira tökéletesen kialakított karakter, hogy ha Ende még élne és tehetném, azonnal összeismertetném őket Tim Burtonnel. Persze utóbbinak még most is írhatnék levelet vagy ilyesmi, de nem igazán érzem hatékonynak ezt a módszert, viszont ha valaki beszélőviszonyban van vele, adja már kölcsön neki ezt a könyvet légyszí. :D Természetesen a két állat is belopta magát a szívembe, szívesen beülnék Karesszal Maurizio egy koncertjére. Próbálkozok azzal, hogy valahogy kifejezzem, hogy mennyire kreatív és varázslatos és stb. mesélő Ende, de akárhogy is próbálom, ezt nem tudom szavakba önteni, úgyhogy kénytelen vagyok Batus véleményét elcsórni (remélem megbocsát, de annyira kifejező szerintem :) ) "Ende nem szarozik, ha mesélésről van szó." Ne szarozzatok ti se, olvassátok! :)

Moly link

Neten találtam egy listát, hogy mik azok a könyvek, amikből hamarosan film jön ki, ezért érdemes még őket előbb elolvasni, és a Csodácska rögtön nagyon szimpatikus lett, fel is vettem a várólistára. :) Azt hiszem, részben azért is fogott meg, mert ismerek egy lányt, akinek ugyan nem teljesen ugyanez a baja, de valami ilyesmi lehet szerintem, és így a könyv olvasása közben is sokszor gondoltam rá, és arra, hogy neki vajon milyen érzés lehet, vele is bánnak-e vajon így néha..
Azzal kezdeném, hogy mi nem tetszett. Amerikai. Bár alapból szerintem nagyon mély dolgokról is szól, mégis valahol felszínes marad, valahogy le van egyszerűsítve a dolog. Amire mondhatnánk, hogy de - ha jól tudom - gyerekeknek íródott. Mégis ez nem az a fajta egyszerűség, ami például A kis Nicolas-ban vagy hasonló regényekben megjelenik, hanem nálam ez az "amerikai" kategóriába van besorolva, és sajnos nem pozitív értelemben. Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy ezt "hibának" kell titulálni. Lehet, hogy ez nagyon fellengzősen hangzik, de van egy olyan érzésem, hogy ami miatt érzem ezt az egyszerűséget, az Amerikában nem a leegyszerűsített, kicsit buta/bugyuta verzió, hanem az "eredeti". Egyik barátom, aki ott élt sokat, mesélte, hogy arrafelé tényleg felszínesebbek sokkal az emberek, és tényleg olyasmi a valóságban is az egész, mint amit a filmek/könyvek sugároznak. Na de térjünk rá a jó részekre, azt hiszem, túl sokat írtam itt erről az amerikai dologról. Bár ebben a könyvben is megjelenik ez - hiszen azért írtam róla -, viszont nem ez a könyv az, amit kifejezetten erős példaként hoznék erre a "jelenségre", szóval tényleg lépjünk is erről a témáról tovább.
Amit szerettem benne. (Icipicit SPOILER-es talán, de konkrét történésekről nem írok.) A főszereplő humorérzéke. Ez az egész könyv legnagyobb értéke szerintem, és hogy ezzel szeretteti meg magát az emberekkel első körben. Aztán pedig, amikor már sikerült a humorérzék segítségével túllépniük a külső dolgokon, tudja önmagát adni, és azzal lopja be magát igazán a szívükbe. Tetszett nagyon a több szereplő szempontjából való megközelítés, szeretem nagyon ezt az ötletet. Tetszett, hogy a szereplők karakteresek voltak, szinte mindegyikük egy-egy "fajta" embert jelenített meg, egy-egy "fajta" hozzáállást ehhez a témához, illetve úgy általánosságban az élethez. Tetszett, hogy a fent leírt negatív dolgok ellenére mégis tök jól tudtak mesélni a szereplők az érzelmeikről, a bennük lejátszódó dolgokról. Szerettem a hatalmas szeretet adagokat, amik megjelentek a könyvben, főleg Augusték családján belül, de még a negatívabb szereplők (Miranda) is rejtett magában sok-sok szeretetet. Meg végül azzal, hogy August nem adta fel, szinte mindenkiből sikerült ezt "kivarázsolnia". :)
Végül, de nem utolsó sorban, a magyar címet nem szeretem. Ugyanakkor látom, hogy nagyon nehéz lett volna megoldani máshogy, szóval a lehetőségekhez képest mégiscsak a legjobb, mert úgy tényleg fura lett volna, hogy "Csoda", csak hát így meg egy kis idétlenség lopakodott be ebbe a "Csodácska" szóba.
Zárszóként: ha gondolkozol, hogy belekezdj-e, szerintem érdemes adni neki egy esélyt mindenképp, szinte korosztálytól teljesen függetlenül. :)

Moly link

Első találkozásom Psmith-szel. Egyrészről nagyon bírtam. Bírtam a kacskaringós, végeláthatatlan mondatait, a dolgokhoz való hozzáállásának módját (már ha létezik ilyen kifejezés), az ötleteit, a stílusát, na szóval azért érződik rajta, hogy mégiscsak Wodehouse fejéből pattant ki. :) Örültem, hogy megismerhettem Bütyök Bradyt, Billyt, Maloneyt, zseniális volt a macskás vonal, illetve köszönöm Papírtigrisnek a molyon talált idézetet, ez is mutatja, hogy még ha nem is a legnyerőbb P.G.W. könyvek között van, azért vannak ám gyöngyszemek ebben is:

"Fejébe vette, hogy az olasz nyelv elsajátításához nem kell más, mint hogy „a” és „az” helyett „il”-t mondjon, és a szavak végére, ahol szükségesnek érzi, egy „ó” hangot illesszen.
– Figyu, öreg – kezdte –, vót má itt il pézbeszeddó?
(…)
– Ez – szólalt meg Psmith mély érdeklődéssel – van olyan izgalmas, mint eddig bármi, amit életemben láttam. Ne adja fel, Maloney elvtárs. Ki tudja, lehet, hogy végül sikerül áttörést elérnie. Szerintem az olasz kiejtése annyira tökéletes, hogy szegény gyermeknek honvágya lett tőle. Rugaszkodjék neki újra, Maloney elvtárs."

Ami miatt "csak" 8.9 pontot adtam erre a könyvre, az egyrészt az, hogy valami icipici idegesítő volt azért főszereplőnk stílusában, de egyelőre meg nem tudnám mondani, hogy pontosan mi, lehet, hogy egyszerűen ő csak olyan, hogy sok belőle egy idő után, egy kicsit félre kell tenni, és csak utána szabad újra előkotorni, hogy aztán megint betaláljon. :) Másrészt pedig az a 8.9 pont oka, hogy valamiért nem okozott annyira önfeledt kikapcsolódást, mint az eddigi Wodehouse-ok. Talán, mert ebben tényleg volt icipicit reálisabb életveszély? (Nevessetek ki, mert ilyen gyerek lelkem van, de akkor is egy kicsit rosszul éreztem magam, amikor igazi veszélybe kezdtek kerülni ezek a hülyék. :D)
Na de a lényeg, hogy azért nem zárom ki teljesen az életemből Psmith-t, fogunk mi még találkozni attól függetlenül, hogy nem a legjobb P.G. karakterei közül, azért mégiscsak közéjük tartozik. :)

Moly link

Fél órája fejeztem be. Nem is tudom hol kezdjem. Egyszerűen imádtam.

Szerettem, hogy nem volt benne annyi mély emberi gonoszság és sötétség, mint az előző kötetben, és hogy így, enélkül is annyi izgalom és fordulat volt benne, legfőképp persze a vége felé, hogy kénytelen voltam tegnap egy órával később elaludni a tervezettnél. Újra  beleszerettem Agáta mamába, Mili és a báró kapcsolatába, Márikába, Vilibe, és abba a nagyon erős és tiszta szeretetbe, ami Agáta mama, Mili, Emma, Márika, Ambrózy, Vili, Renée, Terka néni, Isti, Gáspár bácsi és papuska között van, természetesen közülük nem "mindenki között", de na, értitek mire gondolok. :) Szerettem a lábjegyzeteket, szerettem, hogy több ahhoz hasonló helyzet volt, mint például amikor épp azt olvastam, hogy <SPOILER eleje> kitették Fecskát a Krisztina téren, majd rá 5 percre az 56-os villamossal oda is értem a helyszínre egy röpke évszázad késéssel, <SPOILER vége> vagy amikor a <SPOILER eleje> jezsuita templomban volt az esküvő, ahol pont pár hónapja voltam egy misén, így előttem volt a helyszín olvasás közben <SPOILER vége>. Szerettem, hogy rá tudtam gúglizni pl. <SPOILER eleje> Széll Kálmánra vagy Pilisy Rózára <SPOILER vége> olvasás közben és így még élőbbé vált az amúgy is elevenségtől izzó történet. Szerettem a hatalmas egyéniséget, ami a legtöbb karakternél megvolt, szerettem, hogy szerettem miatta villamosozni vagy akárhol várakozni, szerettem, hogy néha át akart verni minket Gyula bátyó (jelentem alássan, sikerült:D), és szerettem, hogy előre beleolvastam néhány nem spoilerező kritikába és tudtam, hogy a végén lesz mire kiakadni, így a kiakadásom inkább türelmetlen, kellemes izgatottsággal jár most, és nem dühöngő, csapkodó, Gyula bátyót és Noémit szidalmazó ostorozással. :D (Mert tudom ám én, hogy Noémi is kiötölt az alkotás során egyet s mást, nem menekülhet ő sem a felelősség alól. :) ) És igen, volt, hogy elpityeredtem, mégpedig <SPOILER eleje> örömömben akkor, amikor kiderült, hogy Márika életben van, és ráadásul milyen bolondos és ügyes csínyt követtek el. <SPOILER vége>. :)

Ide a folytatást azonnal!! Azaz..Tűkön ülve és nagyon, de azért természetesen türelmesen várom a folytatást.. :)

Illetve köszönöm a történelmi művelődéssel fűszerezett hatalmas élményt, amit ezalatt a 3,5 rész alatt kaptam! Szívemnek, lelkemnek, főleg történelmi területen gyér műveltségemnek mind nagyon jól esett:)

Moly link

Wodehouse stílusának és Révbíró Tamás fordításának rekeszizmokat erősen megdolgoztató kombója, Blandings kastélya, ráadásban egy Gallie bácsikával és a Császárnővel..azt hiszem nem is kell ennél több a jókedvhez. Egy újfent csavaros, disznókkal és humorral, kreativitással és vidámsággal teli történet egyik legújabb kedvencként számon tartott írómtól.
(Nem tudok leállni vele, már kezemben is egy másik kötete. Psmith-t még nem ismerem, úgyhogy jöhet is a Psmith Amerikában. :) )

Moly link