Ez az egyik kedvenc Agatha Christie regényem eddig, és biztos vagyok benne, hogy ha majd már az összeset elolvastam, akkor is nagyon elöl marad a toplistában. Azt hiszem annyit elárulhatok, mert az a fülszövegben is benne van, hogy ebben sem Miss Marple, sem Poirot nem szerepel, hanem Bobby és Frankie nyomoznak, akik tulajdonképpen "amatőrök", - ezen a területen legalábbis.
Emberismeret ide vagy oda, szerintem nagyon nehéz kiokoskodni olvasás közben, hogy ki is a gonosz valójában. A történet közben így vagy úgy, de kb. mindenkire ráterelődik a gyanú. Én úgy voltam vele, hogy nem "mertem" senkit sem a szívembe zárni Bobbyn és Frankien kívül, nehogy aztán csalódás érjen a végén. :D Ők viszont nagyon a kedvenceim lettek, mindkettőjüknek olyan szeretnivaló karaktere van.
Ami még zseniális szerintem ebben a könyvben, az a címe és ennek a mondatnak a titokzatossága. Amúgy is olyan a könyv, hogy mindig történik valami, nehéz lerakni, mindig újabb fejlemények vannak a nyomozásban, de ha valaki mégis valamilyen csoda folytán ráunna valamelyik részre, ez a mondat fenntartja a kíváncsiságot, és alapból végig izgalmassá teszi szerintem a könyvet. Engem legalábbis mindig megfognak az ilyen sokatmondó, de mégis semmitmondó mondatok, még ha ez így nagyon hülyén hangzik is. :D (A könyvet is úgy kezdtem el végül olvasni, hogy már többször néztem a címét az AC könyvek listáin, hogy mennyire jó már csak a címe is, aztán a legutóbbi könyvtári utamon megláttam, és egyből levettem a polcról, hogy na akkor most már tutira nem hagyom itt. És azt hiszem megérte, már a harmadik ember olvassa a családból. :) )
