Ezt is nyáron olvastam, de sebaj, most pótolok mindent, amire épp van időm.. Kíváncsi voltam erre a könyvre, nyilván Rowling miatt. Nem olvastam el először, hogy miről is fog szólni, így eléggé másra számítottam. Vegyes érzéseket váltott ki belőlem összességében. Egyik részről utáltam az emberek kétszínűségét, a furakodásokat, az apróbb-nagyobb gonoszkodásokat, a sokszor mindent átitató rosszindulatot, a szeretethiány borzalmas következményeit.. Másik részről viszont megfogalmazódott bennem egy olyan dolog, ami eddig csak homályosan volt meg: rájöttem, hogy a nehéz sorsú emberek életében azt csodálom a legjobban, hogy mennyire erősen jelen van mégis a körülmények ellenére a szeretet. Ez valahol persze természetes, de számomra mégis annyira gyönyörű és szívet melengető. Én nagyon naiv életfelfogású vagyok és az az erős benyomásom, hogy elég keveset láttam/tapasztaltam még a világból és az emberekből, ezért is volt érdekes volt olvasni arról, hogy mi minden lehet a felszín mögött, és még ha ez az egész világ Rowling fantáziájából pattant is ki, elhiszem, hogy az emberek sokszor pont így működnek és nagy emberismeret áll az egész regény mögött. Nekem legalábbis tök valóságosnak tűnt az összes szereplő. Ugyanakkor még mindig biztos vagyok benne, hogy a világnak van egy olyan falatkája, ami az én lelkemben létezik, ami alatt arra gondolok, hogy sok-sok tisztaság és szeretet lakik valójában minden ember szíve mélyén. Igazából valószínű, hogy ez a bennem élő kép nem is ellentmondásos a regény világával szemben, mint ahogyan elsőre tűnik. Nem lett a kedvenc könyvem, de nagyon örültem neki, hogy egyszer elolvastam.
