Először döcögősen indult. Nem tudom miért, de Rejtővel néha van, hogy amikor belekezdek, először még nem jön a lendület, nem is fogok fel mindent, csak úgy olvasom. Eddig viszont még nem volt olyan, hogy ne fordult volna a kocka, és ez most is így volt. Ahogy belekezdtek a fiúk a baromságok halmozásába, úgy jött meg a lendület, és szép lassan a szívembe zártam őket pár társukkal együtt. A Levin vonal egyszerűen zseniális. :D Hangosan nevetős részek is voltak, mosolygósak is, és olyanok is, amikor csak annyit mondtam magamban, hogy "hát ezt nem hiszem el", és elöntött az a jó érzés, hogy a boldogsághoz egyszerűen csak ilyen könyvek kellenek. :D
