Oké, Harper Lee lett az egyik kedvenc íróm. Vagyis már eddig is az volt, szóval ez így nem teljesen ideillő mondat. Ez a könyv azért más volt, mint a feketerigós. De az volt az egyik király dolog benne, hogy ugyanúgy voltak visszaemlékezős részek a gyerekkori játékokra. Nem hinném, hogy nagy spoiler lenne, mert így önmagában semmit nem mond, de például az egyik kedvenc ilyen részem Dill szentlélek jelenete. Hát azon vagy fél percen keresztül hangosan nevetgéltem, annyira meglepő és egyszerre találó is volt szerintem. Aztán még az is nagyon tetszett, ahogy valahogy olyan emberközelien viselkedtek önmagukban is és együtt is Jean-Louis is és Hank is. Atticusnak a fürdőzés utáni beszólása is valami zseniális. :D Meg még ami valószínűleg az egyik fő ok, amiért nagyon tetszett mindkét könyv, hogy édesapámmal (bár igazából mindkét szülőmmel) hasonló nekem is a viszonyom, és nekem is nehéz volt feldolgozni annak idején, hogy ők sem "mindenhatók", vagy valami ilyesmi, még ha nem is teljesen csak erről van itt szó.
Egyébként az is érdekes, hogy állítólag ez előbb volt, mint a feketerigó, csak ezt nem lehetett azt hiszem kiadni akkor.
Összességében a lényeg, hogy nekem nagyon tetszett ez is, jó volt kicsit visszatérni a másik könyv világába (hiányzott a hangulata, amikor vége lett :( ), és akinek a hasonló dolgok tetszettek a másik kötetben is, mint nekem abban és ebben, annak nyugodt szívvel ajánlom ezt is, sőt ha lehet, semmiképp se hagyja ki. :)
(Ui.: Mellesleg nem bánnám, ha előkerülne még 1-2 elveszettnek hitt kézirat Harper Lee-től.. :) )
