Nem véletlenül van a megjelenés után pár héttel már 20 idézet belőle, annak ellenére, hogy mindössze 87 oldalas. Backman ismét oldalról oldalra, újra és újra levett a lábamról, olvadoztam, rajongtam, sírtam, boldog voltam, könnyeztem, örültem, nevettem. Ő nem mindenki írója, de hogy az én íróm, hogy olyan, mintha nekem találták volna ki őt, az biztos. Mintha pontosan tudná, hogy milyen könyvek tesznek engem boldoggá, és csakis emiatt lennének ilyenek a mondatai, a stílusa, a szereplői, a történetei. Szóval röviden: még mindig kedvenc, és ha csak ezt a könyvet olvastam volna tőle, valószínűleg akkor is az lenne.
(Egyébként a nagymamám Alzheimeres, és pont mostanában gondolkoztam, hogy olvasok esetleg egy regényt a témában, bár ezt a könyvet Backman miatt vettem meg, később jöttem rá, hogy emiatt még közelebb áll a szívemhez, mint gondoltam. :) )
