avagy rövid vélemények az általam olvasott könyvekről :)

KönyvBirodalom

Michael Ende - A ​sátánármányosparázsvarázs­pokolikőrpuncspancs­lódítóbódítóka (10p)

2017. március 07. - aurelie

A címe <3. Nem tudok betelni vele. :D Természetesen már tudom fejből is. :D Szóval a címébe már régen beleszerettem. Aztán valahogy sosem kerültünk testközelbe egymással - pedig moly.hu-n többször is szemezgettünk -, míg végül egyik könyvtári utam során gondoltam egyet és becéloztam a gyerek részlegen Endét. Szerettem a Momot, szerettem a Végtelen történetet, biztos voltam benne, hogy ez sem maradhat ki az életemből.
Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, így azt hiszem nem is számítottam semmire. Talán egy regényre. Lehet, hogy definíció szerint az is, de én nem ekként tartom számon. Ez egy mese. Egy sok oldalas mese. Egy nagyon jó mese. Egy mese zseniális fejezetcímekkel és szeretnivaló szereplőkkel. Végtelen kreativitással és ötlettel. A két gonosz egyszerűen annyira tökéletesen kialakított karakter, hogy ha Ende még élne és tehetném, azonnal összeismertetném őket Tim Burtonnel. Persze utóbbinak még most is írhatnék levelet vagy ilyesmi, de nem igazán érzem hatékonynak ezt a módszert, viszont ha valaki beszélőviszonyban van vele, adja már kölcsön neki ezt a könyvet légyszí. :D Természetesen a két állat is belopta magát a szívembe, szívesen beülnék Karesszal Maurizio egy koncertjére. Próbálkozok azzal, hogy valahogy kifejezzem, hogy mennyire kreatív és varázslatos és stb. mesélő Ende, de akárhogy is próbálom, ezt nem tudom szavakba önteni, úgyhogy kénytelen vagyok Batus véleményét elcsórni (remélem megbocsát, de annyira kifejező szerintem :) ) "Ende nem szarozik, ha mesélésről van szó." Ne szarozzatok ti se, olvassátok! :)

Moly link

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvbirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr3912318839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.