Székely Jánost közelebbről is ismerem, úgyhogy alapból ezért kezdtem el olvasni a könyvet, amikor rátaláltam itthon a polcon. Volt néhány történet, amit már korábban is hallottam, de alapvetően (ahogy ez nála általában lenni szokott) ez is a "lélekbalzsamozó olvasmányok" közé tartozott. :) Nagyon tetszik az élethez való hozzáállása, ahogy látja a világot, ahogy mindenkihez tud pozitívan viszonyulni és meglátja a szépséget apró, jelentéktelennek tűnő vagy nehéz, reménytelennek tűnő helyzetekben is. Meg olyan jó, hogy akármikor, akármiről beszél, még ha tőlem tök távol álló témáról is, mindig van olyan gondolata, ami megtalál és valamivel többé teszi a napomat, a hetemet, vagy sokszor inkább úgy magát az életemet. :) Ami pedig még tetszett a könyvben, az az, ahogy a szerző is írta, hogy együtt jártak gimibe, és emiatt személyesebb beszélgetés tudott kialakulni, talán olyan dogok is előkerültek így, amik egyébként nem kerültek volna.