avagy rövid vélemények az általam olvasott könyvekről :)

KönyvBirodalom

Brooke Davis - Az ​elveszett és meglett dolgok könyve (8p)

2016. augusztus 13. - aurelie

Ambivalens. Nagyon. Már ha válthat ki valami *nagyon* ambivalens érzéseket. Már régebben kinéztem, olyan nekem valónak tűntek a szereplők a fülszöveg alapján. Szeretem a bolondnak, de tartalmasnak tűnő könyveket. Aztán valaki azt írta, hogy Backman-i stílusú (kedvenc íróm Fredrik Backman) és akkor azt mondtam, hogy najó, ez a következő.
Elkezdtem olvasni, és olvastam és olvastam és nem értettem, hogy miért olvasom, annyira nagyon nagyon nem tetszett. Annyira borzalmasan negatív volt, úgy éreztem magam miközben olvastam, mintha valaki próbálná összegyűrni és valahová mélyre lenyomni a lelkemet, és csak nyomja és nyomorgatja és jaj. Nagyon rossz volt. De ha valamit a fejembe veszek, és nem állít meg semmi, akkor azt nagyon nehezen adom fel, úgyhogy úgy voltam vele, hogy nem adom fel az első (ha jól emlékszem) 100 oldal után, egyszerűen nem szólhat végig a szereplők előéletéről, mert egyszer találkozniuk kell, és azt megvárom és kész. Ha akkor is borzasztó, na akkor már feladom.
Valamilyen szempontból tényleg Backman-i stílusú, de igazából összességében inkább olyan, mintha Backmanből kivették volna a léleksimogató részeket, és belenyomtak volna 10x annyi keserűséget a helyébe.
De megérte megvárni azt a részt, amikor összefutnak a szálak. A fő vonal, ami miatt azt mondom, hogy megérte az egész könyvet elolvasni, szóval a szenvedős részeken is végigmenni, az a Minden Kapitány és Temetés Kapitány barátsága (és szerintem ezzel nem lövök le túl sok poént, úgyse derül ki ennyiből semmi). Az ő száluk, a kapcsolatuk, a személyiségük befészkelte magát a szívembe. Az egyéniség, a kreatívitás, a "gyerekőszinteség", meg úgy mindent egybevéve a gyermeki lélek, na ezekkel így egyben nagyon le lehet venni a lábamról.
A két öreg jeleneteiből nagyon sok meghaladta a tűrőképességemet, főleg a vége felé volt egy ilyen jelenet, ami tényleg undorító volt, de ezt előtte olvastam már valaki kritikájában, úgyhogy valahol számítottam rá, és így kevésbé ért váratlanul a dolog szerencsére.
Az Irdatlan Bugyik és hasonló kifejezések szintén közel állnak a lelkemhez, már ha lehet erről így fogalmazni.
Sokminden van ebben a könyvben, nagyon nagyon sok érzelem, negatívan és pozitívan is szélsőségesek is, néhol nagyon töményen, ráadásul a tőmondatok valahogy sokszor még töményebbé teszik az érzelmeket.
Utólag azt mondom, hogy érdemes volt végigszenvedni azt a 100 (vagy lehet, hogy azért annál kicsit több) oldalt annak ellenére, hogy még sosem olvastam végig könyvet, ami ennyire szenvedős volt. Mert ha valami ilyen szenvedős, ráadásul léleknyomorgatóan szenvedős, azt normális ember feladja, ha nem esik jól neki.
Ha elfelejteném a könyvet és újrakezdeném, azt tanácsolnám magamnak, hogy ne számítsak semmire, és akármi van, olvassam el az első 120 oldalt. :) A kedvenc könyvem nem lesz, az eleje miatt több, mint 2 pontot vontam volna le, de összességében visszatornázta magát lazán arra a 8 pontra, amit végül kapott tőlem. :)

Moly link

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvbirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr7710407426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.