avagy rövid vélemények az általam olvasott könyvekről :)

KönyvBirodalom

Stephen Hawking - Az én rövid történetem (9p)

2015. július 14. - aurelie

Mindig is érdekelt valamiért ez az ember. Amikor pár hónapja láttam a róla készült filmet, azonnal felkerült az el kell olvasni listámra ez a könyv. Kíváncsi voltam az ő gondolataira, érzéseire a vele történt eseményekkel kapcsolatban, viszont ezek a film alapján nekem nem igazán jöttek át. (Volt, amit nem is tudtam hova tenni a film alapján, de a könyv elolvasása után már valamivel jobban értettem.) Különösen tetszett, hogy nem "csak" az életéről ír a könyvben, mármint nem úgy, amire számítottam. Ez alatt azt értem, hogy ír például a fekete lyukakról is meg ilyesmikről. Persze ezeknek a legnagyobb részéből lényegében semmit sem értettem, de valahogy úgy tudta mégis megfogalmazni, hogy miközben olvastam, az az érzésem volt, hogy mégis értek belőle valamit. :D
Meg nagyon tetszett a sok kép is, így könnyebben el lehetett képzelni, amiket mesél, és tök jó volt, hogy egészen kiskorától kezdődően voltak.
Szóval összességében tetszett a könyv, örülök, hogy többet megtudtam Hawking életéről, gondolatairól, érzéseiről, kutatásairól. :)
Ja és nekem személy szerint szimpatikus a csávó. :)

Moly link

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvbirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr407626524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.