avagy rövid vélemények az általam olvasott könyvekről :)

KönyvBirodalom

P. G. Wodehouse - Nászidőszak (9p)

2016. december 02. - aurelie

Rájöttem mi (ki) a legzseniálisabb Wodehouse műveiben: Molnár Zoltán. A szavak, amiket használ, fogalmam sincs, hogy lehetnek eredetiben angolul, de egyszerűen zseniálisak. Kezdve a kihüvelyezhetetlennel, amivel azt hiszem, sok poént nem lövök le előre, mégis egy kiemelésért kiáltó szó, és folytatni lehetne még a sort, de azt hiszem ez a bejegyzés nem erre megy ki. Aki kíváncsi, járjon utána - érdemes:). Természetesen Molnár Zoltán Wodehouse nélkül nem tudott volna ilyet alkotni, de biztos vagyok benne, hogy a magyar nyelvből kihozta a maximumot, sőt még egy kicsit többet is. :)
A Nászidőszak a második Wodehouse könyvem, az Öröm az ürömbenhez hasonlóan ez is tele van vicces jelenetekkel, fordulatokkal, jellegzetes karakterekkel, és azzal a "szokatlan és telibe találó" humorral, amit annyira bírok. Nem mondom, hogy végigröhögtem az egészet, de volt hangosan felnevetős rész, és nagyon sok mosolygás, amik mind jól szoktak esni a léleknek úgy általában. :) Azt se mondom, hogy sosem kiszámítható, vagy hogy sosem idegesítő 1-1 pillanatra, hogy már megint valami félreértésből adódó csavar lesz, de a szófordulatok, a mesélés stílusa, humora, a szeretni való karakterek, a "Jeeves-féle megoldások" mellett ezek az apró "hibák" teljesen elenyésznek.
Wodehouse továbbra is a kedvencek közt. :)

Moly link

P. G. Wodehouse - Öröm ​az ürömben (9.25p)

Ez most nagyon kellett. Az elmúlt egy hónapban kicsit leálltam az olvasásról ("magánéleti problémák" közbeszóltak, hogy én nyugodtan tudjak olvasni, amikor kedvem szottyan), de elkezdtem érezni, hogy ez nem mehet így tovább, és valamivel vissza kellett ráznom magam. Éreztem, hogy szükségem van az olvasásra a boldog élethez. :D A Biff evangéliuma valamennyire "szinten tartott", de ahhoz, hogy igazán visszarázódjak abba az "annyira jól esik és nehéz abbahagyni és letenni" állapotba, ehhez ez a könyv kellett.
Végig az volt az érzésem, hogy egy icipici Rejtő el van rejtve (:D) itt valahol, méghozzá egészen konkrétan a Miki egérben, de ennél többet nem mondok, nehogy spoiler legyen belőle.
Ami megfogott, az egyértelműen a humora a könyvnek. Csak két idézetet emelnék ki:

".., hogy szolgálatába állítson egy olyan fickót, mint Monty Bodkin, aki – bár más vonalon teljesen jó fej, meg minden – soha életében nem próbálkozott színészettel, a Víkeresztből a vizet se tudná eljátszani, .."

"Már kétszer találkoztunk, és mindig olyan jól megtaláltuk a hangot, mint megannyi Warner fivér."

Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy ez nem az a fajta humor, ahol olyan mondatok vannak, hogy bárhol bármilyen körülmények között, mindenféle szövegkörnyezet nélkül megállják a helyüket, hanem az a fajta, ami úgy telibe talál, ha benne vagy a sztoriban. (Bár azért ez a két idézet szerintem így, szövegkörnyezet nélkül is tud adni egy enyhe kis ízelítőt.)

Első könyvem volt az írótól, és azt kell mondanom, hogy már az első oldalakon megfogott a stílusa. Éppen annyira egyszerű stílus, hogy laza kikapcsolódást jelentsen, de azért mégsem annyira egyszerű, hogy már ne legyen élvezhető és jóleső. Az egyik jellegzetessége, amivel egyébként azonnal belopta magát a kedvenceim közé, az a hasonlatok, az olyan hasonlatok, amiket elkezdesz olvasni és a végére csattan egyet, mint például a második idézet, amit kiemeltem. Szokatlan és telibe találó, talán így lehet legjobban kifejezni.

Nem azt mondom, hogy teljesen kiszámíthatatlan a történet, de valahogy ez nem ront kicsit sem a minőségén szerintem. Így is tele van fordulatokkal, amik néhol előre láthatóak, néhol váratlanok, összességében pedig az egésznek az értékét számomra a könnyed, ugyanakkor találó humor adja. Ki is van véve már a következő Wodehouse: a Nászidőszak. :)

Moly link

 

 

 

Christopher Moore - Biff ​evangéliuma (5.5p)

Csalódtam. Közös történetünk a következőképp alakult. Elsőre azt gondoltam, hogy húú egy vicces könyv, amiben Jézus van, Jézus és humor, két kedvencem, hát ez tuti csak jó lehet. Másodikra olvasgattam kicsit a molyos véleményeket, és elkezdtem gyanakodni, hogy ez így biztos jó lesz-e. Meg mintha valakitől kifejezetten rossz véleményt is hallottam volna, de már meg nem tudnám mondani, hogy kitől. Mindenesetre félretettem magamban, hogy én ezt mégse szeretném elolvasni, nem hozták meg hozzá a kedvem. Aztán egyik könyvtári túrám során szembejött a polcon, és mivel azért ott motoszkáltak a nagyon pozitív molyos vélemények is az agyam egy eldugott zugában, ezért spontán lekaptam, hogy végül is egy próbát megér, nem? Különben sosem tudom meg, hogy a pozitív vagy a negatív véleményekben van az igazság.
Az elején viccesnek találtam 1-1 apró jelenetet, és igazából az elején még vitt előre a kíváncsiság, de aztán lassan-lassan alábbhagyott és volt 1-2 hét, amikor le is tettem a könyvet, annyira ellaposodott az egész történet. (Oké, más oka is volt az "olvasási szünetemnek", de ennek részletei most nem ide tartoznak.) Aztán újra kinyitottam, és szép lassan befejeztem, de sokszor csak azért olvastam, mert makacs vagyok és nem igazán szeretem félbehagyni (feladni) a dolgokat, így a könyveket sem.
Valahogy túl alpári volt nekem. Nagyon szeretem az iróniát és a szarkazmust, és az a határozott véleményem, hogy Istennek zseniális humorérzéke van és Ő is alkalmazza a humornak ezt a két formáját is az életben. Az az érzésem, hogy Christopher Moore is részben ezt szerette volna bemutatni, de szerintem túllőtt a célon. Nagyon. Olyasmikre gondolok itt, hogy például nekem túl sok volt a szexualitás, leginkább amiatt, hogy állatok is bejöttek néha a képbe, meg hát úgy amúgy is, nem ilyesmire készültem, amikor nekiálltam a könyvnek. Meg nekem nagyon sokszor az volt a benyomásom, hogy a humor helyett inkább az alpáriság került túlsúlyba.
Viszont, amikor sikerült mégis a humort előtérbe helyezni, olyankor hatalmas poénok sikerültek. A baj csak az, hogy ~440 oldalon keresztül 10-20 ilyen helyzet fordult elő szerintem.
Még egy pár pozitívumot összekaparok a végére: rendes volt CM-től, hogy elolvasta az evangéliumokat, és azokon kívül is alaposan utánajárt a dolgoknak, előfordultak nagy ritkán elrejtve mélyebb gondolatok is, amit szintén nagyon értékelek, illetve még egyszer kiemelném, hogy az a néhány poén tényleg hangosan felröhögős volt, úgyhogy köszönet értük.
Összességében röviden annyit tudok mondani, hogy érdemes belekezdeni, mert van, akinek nagyon bejön, viszont ha az első 100 oldal után nem igazán pozitív a véleményed, akkor szerintem ne pazarolj el még 300 oldalt az életedből erre, valószínűleg te sem azok közé tartozol, akiknek ez a könyv írva lett.

Moly link

Schäffer Erzsébet - A ​szőlővirág illata (10p)

Első Schäffer Erzsébet könyvem, és egyértelműen nem az utolsó. 1-2 hónapja összefutottam egy barátnőmmel és mesélte, hogy épp olvassa az egyik könyvét, és mennyire lélekemelő. Mondta, hogy sokszor, amikor rossz kedve van, egy reggel borúsan indul vagy ilyesmi, előveszi, elolvas egy rövid kis történetet, és máris jobb kedvre derül. Úgyhogy elhatároztam, hogy következő könyvtári túrám során beszerzek én is egy ilyen kötetet. :)
Annyira igaza volt. Sok-sok apró történet, mindegyik más, de mégis szinte mindegyiknek megvan a maga varázsa. Tipikusan nem az a könyv, amit leülsz és egybe elolvasol, hanem mindig csak néhány történetet belőle, csak hogy egy kicsit átmelengesse a lelkedet, és ha elfelejtetted volna, újra rájöjj, hogy milyen szép az élet. Ez hangozhat ugyan kicsit gyanúsan szépnek, kicsit csöpögősnek, de az a helyzet, hogy tényleg ezt éreztem sok története után. (Mindig vannak kivételek, itt is, de az már tényleg nagyon gyanús lenne, ha nem lennének.. :) ) Többször előfordult, hogy vártam, hogy mikor történik már valami mozgalmasabb dolog, aztán mindig rájöttem, hogy nagyon is sok történik, csak nem veszem észre rögtön. A hétköznapokban is kicsit így van néha, hogy apró, jelentéktelennek tűnő dolgokat, ha kicsit más szemmel nézek, annyi sok jót lehet felfedezni bennük.
A legjobban pont ez tetszett ezekben a történetekben. Hogy a hétköznapi dolgokat akkora életszeretettel, nyitottsággal, kíváncsisággal írja le, hogy..hogy csak na. :D "Lélekbalzsamozó." :)

Moly link

Michele Zanzucchi - Mindenem ​megvan (10p+)

Egyszer (már jó pár éve) olvastam valahol egy szalézi cikkben Chiaráról. Azóta alakult az életem, és kaptam egy betegséget, ami valakinek nehéz, valaki lazán kezeli, de mindenesetre egy életre szól. Chiara történetét csak egy rövid bekezdésben összefoglalva ismertem, szóval annyi maradt meg, hogy mosolyogva viselte a betegségét. Sokszor eszembe jutott, amikor én nagyon távol voltam ettől a "mosolyogva viseléstől", hogy mégis hogy a fenébe csinálta és mi lehet a trükkje. Még ha nem is folyamatosan tudatosan, valahogy mégis folyton erre kerestem a választ, elképzelni nem tudtam, hogy én mondjuk képes lehetek erre.
Most nyár végén pedig valahogy szóba került az egyik legjobb barátnőmmel (#lelkitárs) való beszélgetésben. Nem tudtuk, hogy ismeri a másik vagy már hallott róla, ezért megörültünk egymásnak, és kiderült, hogy neki van egy könyve is róla, úgyhogy megbeszéltük, hogy mindenképp kölcsönadja majd. Szóval végül így került hozzám ennek a könyvnek a fénymásolata kölcsönbe.
Elkezdtem olvasni, és - nehéz ezt megfogalmazni, hogy pontosan mit is éreztem, de - olyasmi volt, mintha szép lassacskán a legjobb barátnőmmé válna Chiara, egy olyan legjobb barátnővé, akivel nagyon közel állunk egymáshoz lelkileg. Ezzel persze nem azt szeretném mondani, hogy én is tudnék így működni biztosan, hogy tudnám így kezelni ezt a helyzetet. Inkább azt, hogy ez AZ, amire vágyok, hogy ilyen szeretnék lenni, hogy én is azt szeretném, hogy Jézussal hozzá hasonlóan spontán és személyes barátságom legyen (nem biztos, hogy szó szerint így, de valahogy így jellemezték a könyvben a Jézussal való kapcsolatát.) Olvasás közben annyira azt éreztem, hogy el tudom képzelni, hogy milyen volt, mintha találkoztam volna vele tényleg.
Ami pedig még nagyon megfogott vele kapcsolatban, az a családja, a szüleivel való kapcsolata, illetve, hogy a szüleinek is mennyire erős volt a hitük, és tényleg egy egységet alkottak ők hárman, és hogy ennek mekkora ereje tud lenni.
Nem hiszem, hogy utoljára olvastam el ezt a könyvet. Azt hiszem (remélem), hogy mostantól mindig ott lesz velem, nagyon szeretnék tőle sokat tanulni és újra és újra erőt meríteni a vele való kapcsolatból.
Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy - ahogy valaki a könyvben is már mondott ilyesmit, - Chiara élettörténetére kétféle reakció létezhet szerintem: vagy pesszimista gondolatok lepik el az embert, vagy nagyon szíven tud találni, esetleg még hatalmas erőt, "lelki löketet" is ad. Egy próbát viszont mindenképp megér szerintem, mert ha esetleg a második lehetőség áll fenn, semmiképp sem szabad ezt elszalasztani.

Moly link

Dobszay János - Jászol ​és kereszt (Székely János püspökkel beszélget Dobszay János) (10p)

Székely Jánost közelebbről is ismerem, úgyhogy alapból ezért kezdtem el olvasni a könyvet, amikor rátaláltam itthon a polcon. Volt néhány történet, amit már korábban is hallottam, de alapvetően (ahogy ez nála általában lenni szokott) ez is a "lélekbalzsamozó olvasmányok" közé tartozott. :) Nagyon tetszik az élethez való hozzáállása, ahogy látja a világot, ahogy mindenkihez tud pozitívan viszonyulni és meglátja a szépséget apró, jelentéktelennek tűnő vagy nehéz, reménytelennek tűnő helyzetekben is. Meg olyan jó, hogy akármikor, akármiről beszél, még ha tőlem tök távol álló témáról is, mindig van olyan gondolata, ami megtalál és valamivel többé teszi a napomat, a hetemet, vagy sokszor inkább úgy magát az életemet. :) Ami pedig még tetszett a könyvben, az az, ahogy a szerző is írta, hogy együtt jártak gimibe, és emiatt személyesebb beszélgetés tudott kialakulni, talán olyan dogok is előkerültek így, amik egyébként nem kerültek volna.

Moly link

A mi arcaink - szerzetesi hitvallás (10p)

"42 szerzetes hitvallását tartalmazza, valamint Boldog Salkaházi Sára és Boldog Sándor István életét (ők e század boldoggá avatott magyar szerzetesei), és magában foglal még egy ismertető írást arról, hogy kik is a szerzetesek."
Első körben azért érdekelt ez a könyv, mert 3 embert személyesen ismerek a 42 közül (Sipos Imre atya, Lytton és Havasi atya), illetve a két Boldogról is sokat meséltek már nekem. Aztán ahogy elkezdtem olvasgatni a többieket is, rájöttem, hogy igazából tökre érdekelnek az emberi sorsok, hogy kinek hogyan alakult az élete, az istenkapcsolata, hogyan talált rá Istenre, miket tanított neki az élet, stb. Voltak tőlem nagyon távol álló életutak is, de belefutottam jó pár tök jó, szimpatikus, fontos és tartalmas gondolatba is. Úgy mondom, hogy érdemes elolvasni, hogy (jelenleg:P) meg sem fordul a fejemben, hogy szerzetes legyek. :)

Link

John Elder Robison - Nézz ​a szemembe (8.7p)

Egy olyan férfiről szól, akit nagyon későn diagnosztizáltak Asperger-szindrómával. Illetve ő maga írja le az életét, a különböző kalandjait, érzéseit. (Wikipédiáról: "Az Asperger-szindróma neurobiológiai pervazív fejlődési zavar; az autizmus spektrumzavarok közé tartozó pszichiátriai kórkép. [..] A 2013-ban megjelent, jelenleg érvényes DSM-V megszüntette ezt a diagnózist, helyette az autizmus spektrumzavart súlyosság szerint osztályozza, azonban a WHO által használt BNO-10-ben továbbra is szerepel.")
Kezdem a negatívumokkal, hogy pozitívan fejezzem be. :) Először is sajnos Amerika még mindig Amerika, és sajnos ennek a könyvnek a stílusában is érezhetőek az ezzel járó dolgok. Másodszor pedig, valahogy arra számítottam, hogy több dolgot fogok megtudni az autizmusról, de ez a könyv inkább egy memoár, John Elder leírja, hogy mi is történt vele. Oké, nem csak tényszerűen, szóval az érzéseiről is ír, de valahogy mégis "tudományosan" vagy "szakmailag" vagy hogy is mondjam, többre számítottam.
Na és akkor jöjjenek a pozitívumok. Az, hogy nagyon amerikai, annyiból pozitívum, hogy érdekes belelátni egy konkrét amerikai életébe, hogy ott tényleg mennyi minden megtörténhet (nem akarok spoilerezni, de van 1-2 dolog azért, amit Európában nem tudnék elképzelni így, ahogy John Elderrel megtörtént). Aztán, ami még jó volt, hogy bár többre számítottam, azért még így is elég sok minden kirajzolódott arról, hogy milyen is egy "aspi" élete, például mit érez belül, miközben kívülről tök más látszik. Ami pedig a legzseniálisabb volt, az az, hogy mennyire nagyon vicces dolgok történtek vele és hogy mennyire kiemelkedően kreatív. Ha komolyan vesszük, elég durva poénokat csinált azért, de ha nem ilyen szemmel nézzük, akkor viszont eszméletlen vicces és kreatív csínyjei vannak. Ahogy olvastam, ott voltam vele képzeletben és vele együtt röhögtem. :D (Persze, ha igazából ott lettem volna, azért lett volna némi lelkiismeret furdalásom minden valószínűséggel..)
Most kezdtem el a Born on a Blue Day-t Daniel Tammet-től, úgy hallottam, hogy ez az a könyv, amit elsőként emlegetnek, ha autista által írt könyvet keres valaki. Erről a könyvről John Elder is ír, ha jól emlékszem, nem sokkal az övé előtt jelent meg ez a könyv. Még nincs összehasonlítási alapom, de azért, ha valaki nem csak egyetlen ilyesmi könyvet szeretne elolvasni, szerintem érdemes ezt is. Már csak az abszurd csínyek miatt is. :D

Moly link

Agatha Christie - A ​titokzatos stylesi eset (10p)

Hát nem csodálom, hogy már ezzel népszerű lett AC. Zseniális ahogy csűri-csavarja a szálakat, már mindenki gyanús, lassan már maga Poirot is.. :D De a végén mégis tökéletesen összeáll a kép. Vannak olyan regényei, ahol különösen a szívembe zárok 1-2 szereplőt, itt most annyira erősen nem volt ilyen, de azért páran voltak, akik szimpatikusabbak voltak, mint a többiek. Nagyon jól meg volt megint minden indokolva, ki lett fejtve, meg lett magyarázva, tökéletesen lett összerakva ez a regény és benne a bűntény is. :) Amikor belegondolok, hogy hogyan pattanhat ki ennyi és ráadásul ennyire minőségi krimi, bűntény, csavar, személyiség, történet, stb. egy ember fejéből.. Olvastam természetesen már több könyvet is az írónőtől, de valahogy mindig újra és újra ledöbbenek, hogy mekkora zseni volt. Hálás vagyok érte, hálás vagyok, hogy ennyi ideig élt itt a földön, és hálás vagyok, hogy ennyire sok ennyire jó regénnyel ajándékozott meg minket. :) (És a férjének is, olvastam, hogy volt, hogy ő motiválta, hogy írjon még. :) )

Moly link

Agatha Christie - A ​karácsonyi puding esete (10p)

Legutóbb bevált a tükrözés előtti éhezős-wc-re-járós-napon, hogy AC-t olvastam, nagyon sokat segített abban, hogy ne szenvedés legyen a nap, és csak a túlélés a cél. Így úgy döntöttem, hogy a mostanira is veszek egyet. Aztán közben odaajándékoztam a húgom névnapjára, de szépen megkértem, hogy arra az egy napra mindenképp tegye nekem szabaddá. :D Végül egyébként mást csináltam (ezt:) https://www.youtube.com/watch?v=68y7HjWhSMU ), de utána nyaralás közben nagyon örültem, hogy megmaradt addigra, mert tök jó kikapcsolódás volt egyet-egyet elolvasni napközben, éppen amikor "üresjárat" volt, vagy egyszerűen csak pihenni szerettem volna.
Ebben a kötetben 6 rövidebb-hosszabb kisregény van, ahogy a fülszövegben is olvasható: "ezt a kötetet Agatha Christie mint séf ajánlja figyelmünkbe".
A karácsonyi puding tényleg a legjobb belőle, nem hiába ez van kiemelve mindenhol. Nekem a humor miatt a kedvencem, többet nem merek mondani, nehogy valamit sugalljak esetleg véletlenül.
A szedertorta a legkönnyedebb talán, azt csak úgy leültem, elolvastam, és jól esett a lelkemnek. :)
A Greenshaw Bolondvárának valamiért különösen tetszett a vége, illetve ebből még azt emelném ki, hogy több szereplő is szimpatikus volt, például az áldozat személyisége valamiért igazán közel állt a szívemhez.
Az álomban és Az elnyomottban mindkettőben volt valami, talán nagyon kicsit nyomasztónak mondható dolog, ami miatt nem lesznek a kedvenceim. Bár az elnyomottnak csak a vége felé jelenik meg egy pici ilyesmi, egyébként az azért tetszett összességében nagyon.
A spanyol láda rejtélyét szerintem most másodszorra olvastam, bár biztos nem vagyok benne, de végig volt valami ilyesmi bennem. Persze ez alapból nem befolyásolja azt, hogy ez is tetszett, zseniális fordulatok vannak ebben is.
Igazából az összes nagyon jó, mint úgy általában AC művei szoktak lenni. Azért is vettem meg ezt a kötetet, mert 6 kisregény van benne ugyebár, és persze szeretem a jó hosszú krimiket is, amiknek lassan van vége, és jól lehet a szálakat összevissza csavarni, és jól kidolgozott a szereplők személyisége, stb. stb., de néha jól esik csak úgy leülni és elolvasni egy rövidebb, kerek történetet egyben, és erre nagyon jó az ilyen összeállítás, mint ez.
(A Greenshaw Bolondvárából még film is készült, és azt hiszem Az álomból meg egy 45 perces sorozat rész (?), egyelőre a GB-t láttam, az sokmindenben különbözik a könyvtől, pl. egy új szereplő is megjelenik, de a második felében "összeér" a könyvvel, és a végén ugyanaz lesz a megoldás lényegében.)
Én inkább könyvtáras vagyok és a legjobbakat veszem csak meg, de azt kell, hogy mondjam, hogy ezt megérte megvenni, mert pár év múlva simán újra lehet olvasni, és akkor is izgalmas lesz szerintem (meg egyébként is a családból bárki szívesen olvassa). :)

Moly link