avagy rövid vélemények az általam olvasott könyvekről :)

KönyvBirodalom

Michele Zanzucchi - Mindenem ​megvan (10p+)

2016. szeptember 27. - aurelie

Egyszer (már jó pár éve) olvastam valahol egy szalézi cikkben Chiaráról. Azóta alakult az életem, és kaptam egy betegséget, ami valakinek nehéz, valaki lazán kezeli, de mindenesetre egy életre szól. Chiara történetét csak egy rövid bekezdésben összefoglalva ismertem, szóval annyi maradt meg, hogy mosolyogva viselte a betegségét. Sokszor eszembe jutott, amikor én nagyon távol voltam ettől a "mosolyogva viseléstől", hogy mégis hogy a fenébe csinálta és mi lehet a trükkje. Még ha nem is folyamatosan tudatosan, valahogy mégis folyton erre kerestem a választ, elképzelni nem tudtam, hogy én mondjuk képes lehetek erre.
Most nyár végén pedig valahogy szóba került az egyik legjobb barátnőmmel (#lelkitárs) való beszélgetésben. Nem tudtuk, hogy ismeri a másik vagy már hallott róla, ezért megörültünk egymásnak, és kiderült, hogy neki van egy könyve is róla, úgyhogy megbeszéltük, hogy mindenképp kölcsönadja majd. Szóval végül így került hozzám ennek a könyvnek a fénymásolata kölcsönbe.
Elkezdtem olvasni, és - nehéz ezt megfogalmazni, hogy pontosan mit is éreztem, de - olyasmi volt, mintha szép lassacskán a legjobb barátnőmmé válna Chiara, egy olyan legjobb barátnővé, akivel nagyon közel állunk egymáshoz lelkileg. Ezzel persze nem azt szeretném mondani, hogy én is tudnék így működni biztosan, hogy tudnám így kezelni ezt a helyzetet. Inkább azt, hogy ez AZ, amire vágyok, hogy ilyen szeretnék lenni, hogy én is azt szeretném, hogy Jézussal hozzá hasonlóan spontán és személyes barátságom legyen (nem biztos, hogy szó szerint így, de valahogy így jellemezték a könyvben a Jézussal való kapcsolatát.) Olvasás közben annyira azt éreztem, hogy el tudom képzelni, hogy milyen volt, mintha találkoztam volna vele tényleg.
Ami pedig még nagyon megfogott vele kapcsolatban, az a családja, a szüleivel való kapcsolata, illetve, hogy a szüleinek is mennyire erős volt a hitük, és tényleg egy egységet alkottak ők hárman, és hogy ennek mekkora ereje tud lenni.
Nem hiszem, hogy utoljára olvastam el ezt a könyvet. Azt hiszem (remélem), hogy mostantól mindig ott lesz velem, nagyon szeretnék tőle sokat tanulni és újra és újra erőt meríteni a vele való kapcsolatból.
Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy - ahogy valaki a könyvben is már mondott ilyesmit, - Chiara élettörténetére kétféle reakció létezhet szerintem: vagy pesszimista gondolatok lepik el az embert, vagy nagyon szíven tud találni, esetleg még hatalmas erőt, "lelki löketet" is ad. Egy próbát viszont mindenképp megér szerintem, mert ha esetleg a második lehetőség áll fenn, semmiképp sem szabad ezt elszalasztani.

Moly link

Dobszay János - Jászol ​és kereszt (Székely János püspökkel beszélget Dobszay János) (10p)

Székely Jánost közelebbről is ismerem, úgyhogy alapból ezért kezdtem el olvasni a könyvet, amikor rátaláltam itthon a polcon. Volt néhány történet, amit már korábban is hallottam, de alapvetően (ahogy ez nála általában lenni szokott) ez is a "lélekbalzsamozó olvasmányok" közé tartozott. :) Nagyon tetszik az élethez való hozzáállása, ahogy látja a világot, ahogy mindenkihez tud pozitívan viszonyulni és meglátja a szépséget apró, jelentéktelennek tűnő vagy nehéz, reménytelennek tűnő helyzetekben is. Meg olyan jó, hogy akármikor, akármiről beszél, még ha tőlem tök távol álló témáról is, mindig van olyan gondolata, ami megtalál és valamivel többé teszi a napomat, a hetemet, vagy sokszor inkább úgy magát az életemet. :) Ami pedig még tetszett a könyvben, az az, ahogy a szerző is írta, hogy együtt jártak gimibe, és emiatt személyesebb beszélgetés tudott kialakulni, talán olyan dogok is előkerültek így, amik egyébként nem kerültek volna.

Moly link

A mi arcaink - szerzetesi hitvallás (10p)

"42 szerzetes hitvallását tartalmazza, valamint Boldog Salkaházi Sára és Boldog Sándor István életét (ők e század boldoggá avatott magyar szerzetesei), és magában foglal még egy ismertető írást arról, hogy kik is a szerzetesek."
Első körben azért érdekelt ez a könyv, mert 3 embert személyesen ismerek a 42 közül (Sipos Imre atya, Lytton és Havasi atya), illetve a két Boldogról is sokat meséltek már nekem. Aztán ahogy elkezdtem olvasgatni a többieket is, rájöttem, hogy igazából tökre érdekelnek az emberi sorsok, hogy kinek hogyan alakult az élete, az istenkapcsolata, hogyan talált rá Istenre, miket tanított neki az élet, stb. Voltak tőlem nagyon távol álló életutak is, de belefutottam jó pár tök jó, szimpatikus, fontos és tartalmas gondolatba is. Úgy mondom, hogy érdemes elolvasni, hogy (jelenleg:P) meg sem fordul a fejemben, hogy szerzetes legyek. :)

Link

John Elder Robison - Nézz ​a szemembe (8.7p)

Egy olyan férfiről szól, akit nagyon későn diagnosztizáltak Asperger-szindrómával. Illetve ő maga írja le az életét, a különböző kalandjait, érzéseit. (Wikipédiáról: "Az Asperger-szindróma neurobiológiai pervazív fejlődési zavar; az autizmus spektrumzavarok közé tartozó pszichiátriai kórkép. [..] A 2013-ban megjelent, jelenleg érvényes DSM-V megszüntette ezt a diagnózist, helyette az autizmus spektrumzavart súlyosság szerint osztályozza, azonban a WHO által használt BNO-10-ben továbbra is szerepel.")
Kezdem a negatívumokkal, hogy pozitívan fejezzem be. :) Először is sajnos Amerika még mindig Amerika, és sajnos ennek a könyvnek a stílusában is érezhetőek az ezzel járó dolgok. Másodszor pedig, valahogy arra számítottam, hogy több dolgot fogok megtudni az autizmusról, de ez a könyv inkább egy memoár, John Elder leírja, hogy mi is történt vele. Oké, nem csak tényszerűen, szóval az érzéseiről is ír, de valahogy mégis "tudományosan" vagy "szakmailag" vagy hogy is mondjam, többre számítottam.
Na és akkor jöjjenek a pozitívumok. Az, hogy nagyon amerikai, annyiból pozitívum, hogy érdekes belelátni egy konkrét amerikai életébe, hogy ott tényleg mennyi minden megtörténhet (nem akarok spoilerezni, de van 1-2 dolog azért, amit Európában nem tudnék elképzelni így, ahogy John Elderrel megtörtént). Aztán, ami még jó volt, hogy bár többre számítottam, azért még így is elég sok minden kirajzolódott arról, hogy milyen is egy "aspi" élete, például mit érez belül, miközben kívülről tök más látszik. Ami pedig a legzseniálisabb volt, az az, hogy mennyire nagyon vicces dolgok történtek vele és hogy mennyire kiemelkedően kreatív. Ha komolyan vesszük, elég durva poénokat csinált azért, de ha nem ilyen szemmel nézzük, akkor viszont eszméletlen vicces és kreatív csínyjei vannak. Ahogy olvastam, ott voltam vele képzeletben és vele együtt röhögtem. :D (Persze, ha igazából ott lettem volna, azért lett volna némi lelkiismeret furdalásom minden valószínűséggel..)
Most kezdtem el a Born on a Blue Day-t Daniel Tammet-től, úgy hallottam, hogy ez az a könyv, amit elsőként emlegetnek, ha autista által írt könyvet keres valaki. Erről a könyvről John Elder is ír, ha jól emlékszem, nem sokkal az övé előtt jelent meg ez a könyv. Még nincs összehasonlítási alapom, de azért, ha valaki nem csak egyetlen ilyesmi könyvet szeretne elolvasni, szerintem érdemes ezt is. Már csak az abszurd csínyek miatt is. :D

Moly link

Agatha Christie - A ​titokzatos stylesi eset (10p)

Hát nem csodálom, hogy már ezzel népszerű lett AC. Zseniális ahogy csűri-csavarja a szálakat, már mindenki gyanús, lassan már maga Poirot is.. :D De a végén mégis tökéletesen összeáll a kép. Vannak olyan regényei, ahol különösen a szívembe zárok 1-2 szereplőt, itt most annyira erősen nem volt ilyen, de azért páran voltak, akik szimpatikusabbak voltak, mint a többiek. Nagyon jól meg volt megint minden indokolva, ki lett fejtve, meg lett magyarázva, tökéletesen lett összerakva ez a regény és benne a bűntény is. :) Amikor belegondolok, hogy hogyan pattanhat ki ennyi és ráadásul ennyire minőségi krimi, bűntény, csavar, személyiség, történet, stb. egy ember fejéből.. Olvastam természetesen már több könyvet is az írónőtől, de valahogy mindig újra és újra ledöbbenek, hogy mekkora zseni volt. Hálás vagyok érte, hálás vagyok, hogy ennyi ideig élt itt a földön, és hálás vagyok, hogy ennyire sok ennyire jó regénnyel ajándékozott meg minket. :) (És a férjének is, olvastam, hogy volt, hogy ő motiválta, hogy írjon még. :) )

Moly link

Agatha Christie - A ​karácsonyi puding esete (10p)

Legutóbb bevált a tükrözés előtti éhezős-wc-re-járós-napon, hogy AC-t olvastam, nagyon sokat segített abban, hogy ne szenvedés legyen a nap, és csak a túlélés a cél. Így úgy döntöttem, hogy a mostanira is veszek egyet. Aztán közben odaajándékoztam a húgom névnapjára, de szépen megkértem, hogy arra az egy napra mindenképp tegye nekem szabaddá. :D Végül egyébként mást csináltam (ezt:) https://www.youtube.com/watch?v=68y7HjWhSMU ), de utána nyaralás közben nagyon örültem, hogy megmaradt addigra, mert tök jó kikapcsolódás volt egyet-egyet elolvasni napközben, éppen amikor "üresjárat" volt, vagy egyszerűen csak pihenni szerettem volna.
Ebben a kötetben 6 rövidebb-hosszabb kisregény van, ahogy a fülszövegben is olvasható: "ezt a kötetet Agatha Christie mint séf ajánlja figyelmünkbe".
A karácsonyi puding tényleg a legjobb belőle, nem hiába ez van kiemelve mindenhol. Nekem a humor miatt a kedvencem, többet nem merek mondani, nehogy valamit sugalljak esetleg véletlenül.
A szedertorta a legkönnyedebb talán, azt csak úgy leültem, elolvastam, és jól esett a lelkemnek. :)
A Greenshaw Bolondvárának valamiért különösen tetszett a vége, illetve ebből még azt emelném ki, hogy több szereplő is szimpatikus volt, például az áldozat személyisége valamiért igazán közel állt a szívemhez.
Az álomban és Az elnyomottban mindkettőben volt valami, talán nagyon kicsit nyomasztónak mondható dolog, ami miatt nem lesznek a kedvenceim. Bár az elnyomottnak csak a vége felé jelenik meg egy pici ilyesmi, egyébként az azért tetszett összességében nagyon.
A spanyol láda rejtélyét szerintem most másodszorra olvastam, bár biztos nem vagyok benne, de végig volt valami ilyesmi bennem. Persze ez alapból nem befolyásolja azt, hogy ez is tetszett, zseniális fordulatok vannak ebben is.
Igazából az összes nagyon jó, mint úgy általában AC művei szoktak lenni. Azért is vettem meg ezt a kötetet, mert 6 kisregény van benne ugyebár, és persze szeretem a jó hosszú krimiket is, amiknek lassan van vége, és jól lehet a szálakat összevissza csavarni, és jól kidolgozott a szereplők személyisége, stb. stb., de néha jól esik csak úgy leülni és elolvasni egy rövidebb, kerek történetet egyben, és erre nagyon jó az ilyen összeállítás, mint ez.
(A Greenshaw Bolondvárából még film is készült, és azt hiszem Az álomból meg egy 45 perces sorozat rész (?), egyelőre a GB-t láttam, az sokmindenben különbözik a könyvtől, pl. egy új szereplő is megjelenik, de a második felében "összeér" a könyvvel, és a végén ugyanaz lesz a megoldás lényegében.)
Én inkább könyvtáras vagyok és a legjobbakat veszem csak meg, de azt kell, hogy mondjam, hogy ezt megérte megvenni, mert pár év múlva simán újra lehet olvasni, és akkor is izgalmas lesz szerintem (meg egyébként is a családból bárki szívesen olvassa). :)

Moly link

Agatha Christie - Miért ​nem szóltak Evansnak? (10p)

Ez az egyik kedvenc Agatha Christie regényem eddig, és biztos vagyok benne, hogy ha majd már az összeset elolvastam, akkor is nagyon elöl marad a toplistában. Azt hiszem annyit elárulhatok, mert az a fülszövegben is benne van, hogy ebben sem Miss Marple, sem Poirot nem szerepel, hanem Bobby és Frankie nyomoznak, akik tulajdonképpen "amatőrök", - ezen a területen legalábbis.
Emberismeret ide vagy oda, szerintem nagyon nehéz kiokoskodni olvasás közben, hogy ki is a gonosz valójában. A történet közben így vagy úgy, de kb. mindenkire ráterelődik a gyanú. Én úgy voltam vele, hogy nem "mertem" senkit sem a szívembe zárni Bobbyn és Frankien kívül, nehogy aztán csalódás érjen a végén. :D Ők viszont nagyon a kedvenceim lettek, mindkettőjüknek olyan szeretnivaló karaktere van.
Ami még zseniális szerintem ebben a könyvben, az a címe és ennek a mondatnak a titokzatossága. Amúgy is olyan a könyv, hogy mindig történik valami, nehéz lerakni, mindig újabb fejlemények vannak a nyomozásban, de ha valaki mégis valamilyen csoda folytán ráunna valamelyik részre, ez a mondat fenntartja a kíváncsiságot, és alapból végig izgalmassá teszi szerintem a könyvet. Engem legalábbis mindig megfognak az ilyen sokatmondó, de mégis semmitmondó mondatok, még ha ez így nagyon hülyén hangzik is. :D (A könyvet is úgy kezdtem el végül olvasni, hogy már többször néztem a címét az AC könyvek listáin, hogy mennyire jó már csak a címe is, aztán a legutóbbi könyvtári utamon megláttam, és egyből levettem a polcról, hogy na akkor most már tutira nem hagyom itt. És azt hiszem megérte, már a harmadik ember olvassa a családból. :) )

Moly link

Brooke Davis - Az ​elveszett és meglett dolgok könyve (8p)

Ambivalens. Nagyon. Már ha válthat ki valami *nagyon* ambivalens érzéseket. Már régebben kinéztem, olyan nekem valónak tűntek a szereplők a fülszöveg alapján. Szeretem a bolondnak, de tartalmasnak tűnő könyveket. Aztán valaki azt írta, hogy Backman-i stílusú (kedvenc íróm Fredrik Backman) és akkor azt mondtam, hogy najó, ez a következő.
Elkezdtem olvasni, és olvastam és olvastam és nem értettem, hogy miért olvasom, annyira nagyon nagyon nem tetszett. Annyira borzalmasan negatív volt, úgy éreztem magam miközben olvastam, mintha valaki próbálná összegyűrni és valahová mélyre lenyomni a lelkemet, és csak nyomja és nyomorgatja és jaj. Nagyon rossz volt. De ha valamit a fejembe veszek, és nem állít meg semmi, akkor azt nagyon nehezen adom fel, úgyhogy úgy voltam vele, hogy nem adom fel az első (ha jól emlékszem) 100 oldal után, egyszerűen nem szólhat végig a szereplők előéletéről, mert egyszer találkozniuk kell, és azt megvárom és kész. Ha akkor is borzasztó, na akkor már feladom.
Valamilyen szempontból tényleg Backman-i stílusú, de igazából összességében inkább olyan, mintha Backmanből kivették volna a léleksimogató részeket, és belenyomtak volna 10x annyi keserűséget a helyébe.
De megérte megvárni azt a részt, amikor összefutnak a szálak. A fő vonal, ami miatt azt mondom, hogy megérte az egész könyvet elolvasni, szóval a szenvedős részeken is végigmenni, az a Minden Kapitány és Temetés Kapitány barátsága (és szerintem ezzel nem lövök le túl sok poént, úgyse derül ki ennyiből semmi). Az ő száluk, a kapcsolatuk, a személyiségük befészkelte magát a szívembe. Az egyéniség, a kreatívitás, a "gyerekőszinteség", meg úgy mindent egybevéve a gyermeki lélek, na ezekkel így egyben nagyon le lehet venni a lábamról.
A két öreg jeleneteiből nagyon sok meghaladta a tűrőképességemet, főleg a vége felé volt egy ilyen jelenet, ami tényleg undorító volt, de ezt előtte olvastam már valaki kritikájában, úgyhogy valahol számítottam rá, és így kevésbé ért váratlanul a dolog szerencsére.
Az Irdatlan Bugyik és hasonló kifejezések szintén közel állnak a lelkemhez, már ha lehet erről így fogalmazni.
Sokminden van ebben a könyvben, nagyon nagyon sok érzelem, negatívan és pozitívan is szélsőségesek is, néhol nagyon töményen, ráadásul a tőmondatok valahogy sokszor még töményebbé teszik az érzelmeket.
Utólag azt mondom, hogy érdemes volt végigszenvedni azt a 100 (vagy lehet, hogy azért annál kicsit több) oldalt annak ellenére, hogy még sosem olvastam végig könyvet, ami ennyire szenvedős volt. Mert ha valami ilyen szenvedős, ráadásul léleknyomorgatóan szenvedős, azt normális ember feladja, ha nem esik jól neki.
Ha elfelejteném a könyvet és újrakezdeném, azt tanácsolnám magamnak, hogy ne számítsak semmire, és akármi van, olvassam el az első 120 oldalt. :) A kedvenc könyvem nem lesz, az eleje miatt több, mint 2 pontot vontam volna le, de összességében visszatornázta magát lazán arra a 8 pontra, amit végül kapott tőlem. :)

Moly link

Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea - A ​királynő palástja (Időfutár 2.) (9p)

Nem sok újat tudok mondani az 1. részhez képest. Ugyanúgy van benne humor, van benne történelem, van benne Zsófi (azt hiszem egyelőre ő a kedvencem), van benne fordulat, van benne izgalom, na szóval minden maradt nagyjából. Talán annyi változott, hogy mintha kicsit több lenne a történelem, aminek még jobban örülök (nehogy valaki megijedjen, pont úgy és pont annyi történelem, amennyi nagyon jól esik a "művelődésvágynak", de még nem túl sok és unalmas). Egy idő után vontatottnak tűnt a stílusa, hogy egy kicsit Hanna, egy kicsit többiek felváltva, de aztán szép lassan meg lehet szokni szerintem, és összességében azt tudom mondani, hogy mindig pont annyira izgalmas, hogy ha nagyon muszáj, le tudod rakni, de azért valójában nem szívesen hagyod abba csak úgy. Amint eljutok könyvtárba, jöhet a következő. :)

Moly link

Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István - A körző titka (Időfutár 1.) (9p)

Táboroztattunk, és vizes nap volt egyik nap. Mielőtt elkezdődött volna a vizesés, beszélgettem egy jófej lánnyal, és mondta, hogy ő nem szeretne ma vizes lenni. Mondtam neki, hogy ha bemegy a terembe szerintem megúszhatja, ott úgysem lehet vizezni elvileg. Mondta, hogy igen, ezt tervezte, meg azt, hogy olvas közben. Persze rögtön rákattantam, hogy na és mit olvas, mutassa meg. Mondta, hogy a bizonyítványáért kapta, eddig jónak tűnik. Mondtam neki, hogy fel is veszem az olvasás listámra. Ez a rövid története a könyvvel való kezdetleges ismeretségemnek. :D Ezek után megakadt rajta a szemem még egy "libris körbenézegetős" utamon is, aztán a könyvtárban már egyenesen hozzá vezetett az utam. Örültem, hogy magyar. Nagyon örültem, hogy történelmi dolgok vannak benne. (Szélsőségesen hiányos a történelmi alapműveltségem, így minden alkalmat megragadok ennek pótlására..) Például egyik nap pont a Kempelen Farkasos részeket olvastam, aztán este honfoglalóztam egyet, és pont róla volt kérdés és a találmányairól, és tudtam a választ, nagy sikerélmény volt. :D A tini jellegzetességek bevonása kicsit erőltetett néhol, de még pont azon a szinten, hogy nem zavaró. A budapesti helyszíneknek is örültem, meg tök vicces például, hogy ha rágúglizok arra, hogy "Gül Baba Türbe", tényleg van olyan kép, amin látszik, hogy ott van egy csatornafedél. :D Tetszik, hogy izgalmas, de nem az a horror-féle izgalmas (- oké, tudom, hogy gyerek könyv, de ez sajnos nem zárja ki a horror lehetőségét, meg amúgy is 12 éven felülieknek van ajánlva.). A szereplők közül Zsófi a kedvencem. Leírnám, hogy miért, viszont azzal egy nagyon picit lehet, hogy spoilereznék, azt meg másoknál sem szeretem, úgyhogy én sem fogok ilyesmit tenni.
Szóval összességében nem azt mondom, hogy életem könyve, de egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, sőt! Holnap megyek a könyvtárba, és jöhet a második rész. :)

Moly link