Első találkozásom Psmith-szel. Egyrészről nagyon bírtam. Bírtam a kacskaringós, végeláthatatlan mondatait, a dolgokhoz való hozzáállásának módját (már ha létezik ilyen kifejezés), az ötleteit, a stílusát, na szóval azért érződik rajta, hogy mégiscsak Wodehouse fejéből pattant ki. :) Örültem, hogy…

Fél órája fejeztem be. Nem is tudom hol kezdjem. Egyszerűen imádtam. Szerettem, hogy nem volt benne annyi mély emberi gonoszság és sötétség, mint az előző kötetben, és hogy így, enélkül is annyi izgalom és fordulat volt benne, legfőképp persze a vége felé, hogy kénytelen voltam tegnap egy órával…

Wodehouse stílusának és Révbíró Tamás fordításának rekeszizmokat erősen megdolgoztató kombója, Blandings kastélya, ráadásban egy Gallie bácsikával és a Császárnővel..azt hiszem nem is kell ennél több a jókedvhez. Egy újfent csavaros, disznókkal és humorral, kreativitással és vidámsággal teli…