Azért kezdtem bele, mert szeretem az olyan könyveket, amikben ennyire karakteres szereplők vannak, mint amilyennek leírják itt a fülszövegben gyerekeket. Egy könnyed, egyszerű kis olvasmányra számítottam. Hogy helyette mit kaptam..nehéz pontosan megfogalmazni, de az biztos, hogy sokkal többet. Telis-tele van szeretettel, nevetéssel, könnyekkel és örömkönnyekkel. A 190 oldalnak annyi aprócska hátránya van, hogy nem volt idő arra, hogy a dolgok szépen lassan bontakozzanak ki, mint általában az ilyesmik szoktak, így lehet akár olyan érzése is az olvasónak, hogy túl gyorsan történnek a dolgok, vagy, hogy össze van csapva az egész, de valahogy bennem a végére mégsem maradt ez az érzés. Előfordulnak benne témák, amikkel kapcsolatban általában előítéletem van, ha tudom, hogy egy regényben előfordulnak, de hálát adok érte, hogy nem tudtam erről előre, mert akkor talán kihagyom a könyvet, és azt igazán bánhattam volna. Nagyon bírtam a pow-wow-kat, a szeretet sokszor sajátos, de „hiperőszinte” megnyilvánulásait, és még ha nem is az összes szereplőt ugyanúgy, a maga módján mindegyiket megszerettem. Oh, boy! Olvassátok el, mert megéri:)
