Ez most nagyon kellett. Az elmúlt egy hónapban kicsit leálltam az olvasásról ("magánéleti problémák" közbeszóltak, hogy én nyugodtan tudjak olvasni, amikor kedvem szottyan), de elkezdtem érezni, hogy ez nem mehet így tovább, és valamivel vissza kellett ráznom magam. Éreztem, hogy szükségem van az olvasásra a boldog élethez. :D A Biff evangéliuma valamennyire "szinten tartott", de ahhoz, hogy igazán visszarázódjak abba az "annyira jól esik és nehéz abbahagyni és letenni" állapotba, ehhez ez a könyv kellett.
Végig az volt az érzésem, hogy egy icipici Rejtő el van rejtve (:D) itt valahol, méghozzá egészen konkrétan a Miki egérben, de ennél többet nem mondok, nehogy spoiler legyen belőle.
Ami megfogott, az egyértelműen a humora a könyvnek. Csak két idézetet emelnék ki:
".., hogy szolgálatába állítson egy olyan fickót, mint Monty Bodkin, aki – bár más vonalon teljesen jó fej, meg minden – soha életében nem próbálkozott színészettel, a Víkeresztből a vizet se tudná eljátszani, .."
"Már kétszer találkoztunk, és mindig olyan jól megtaláltuk a hangot, mint megannyi Warner fivér."
Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy ez nem az a fajta humor, ahol olyan mondatok vannak, hogy bárhol bármilyen körülmények között, mindenféle szövegkörnyezet nélkül megállják a helyüket, hanem az a fajta, ami úgy telibe talál, ha benne vagy a sztoriban. (Bár azért ez a két idézet szerintem így, szövegkörnyezet nélkül is tud adni egy enyhe kis ízelítőt.)
Első könyvem volt az írótól, és azt kell mondanom, hogy már az első oldalakon megfogott a stílusa. Éppen annyira egyszerű stílus, hogy laza kikapcsolódást jelentsen, de azért mégsem annyira egyszerű, hogy már ne legyen élvezhető és jóleső. Az egyik jellegzetessége, amivel egyébként azonnal belopta magát a kedvenceim közé, az a hasonlatok, az olyan hasonlatok, amiket elkezdesz olvasni és a végére csattan egyet, mint például a második idézet, amit kiemeltem. Szokatlan és telibe találó, talán így lehet legjobban kifejezni.
Nem azt mondom, hogy teljesen kiszámíthatatlan a történet, de valahogy ez nem ront kicsit sem a minőségén szerintem. Így is tele van fordulatokkal, amik néhol előre láthatóak, néhol váratlanok, összességében pedig az egésznek az értékét számomra a könnyed, ugyanakkor találó humor adja. Ki is van véve már a következő Wodehouse: a Nászidőszak. :)
